Szegedi egyetemi hírek

2023.04.15. 07:00

A Szegedi Tudományegyetem is részesül a kormányzati támogatásból

A magyar kormány támogatásának köszönhetően folytatódhatnak a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kutatási és mobilitási projektjei. Fendler Judit kancellár lapunknak úgy fogalmazott, diszkriminatívnak, jogellenesnek és becstelennek érzi a brüsszeli döntést.

Koós Kata

Fendler Judit kancellár lapunknak elmondta, súlyosan becstelennek és diszkriminatívnak érzi a brüsszeli döntést. Fotó: Gémes Sándor

Az Európai Bizottság javaslata nyomán tavaly év végén született meg az az Európa Tanácsi határozat, amelynek értelmében kizárták a magyar alapítványi egyetemeket az egyik legnépszerűbb nemzetközi csereprogramból, az Erasmus+-ból. Emellett nem részesülhetnek támogatásban azokban a kutatási projektekben, amelyeket a Horizont Europe kutatás-fejlesztési pályázatokon keresztül lehet elérni.

– Ez utóbbi döntés korlátozza a kutatás szabadságát. Egyetemeink, kutatóink 2004 óta hatalmas kitartással építették ki nemzetközi kapcsolataikat és kerültek be konzorciumokba, ez a lehetőség elvétele hosszú távon diszkriminálja kutatóinkat és további versenyhátrányt okoz. A Horizont Európa program a közvetlen uniós források elérhetőségét jelenti az egyetemek számára. Ezek jellemzően olyan pályázatok, amelyeket konzorciumban pályázunk meg, tehát egy-egy témában összeállunk külföldi partnerekkel. Az elmúlt két évben 44 ilyen pályázatban volt konzorciumi partner egyetemünk – mondta el lapunknak Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

Azzal folytatta, hogy az SZTE három elutasított pályázat kapcsán hivatalos úton támadta meg a döntést, válasz még nem érkezett, ezek esetében már effektív hátrány érte az egyetemet.

– Most úgy látjuk, hogy ezen projektekben a magyar kormány döntésének köszönhetően az SZTE a brüsszeli források hiányában is részt tud majd venni, mivel a kormány azonnali, ötmilliárd forintos támogatást nyújtott az érintett magyar egyetemek kutatói programjainak előfinanszírozására – közölte a kancellár.

Ezzel 9 hazai egyetem – köztük az SZTE – összesen 12 pályázata számára biztosított forrást a kormány. Az SZTE a három projektjére 200-250 millió forint támogatásra pályázik.

– A brüsszeli döntést súlyosan diszkriminatívnak és jogtalannak, egyszerűen becstelennek érzem. A kormány segítségének köszönhetően ezek a pályázati együttműködések tovább folytatódhatnak, de az uniós döntés nyomán tartunk attól, hogy a jövőbeli projektekben már nem feltétlenül számolnak velünk a nemzetközi partnerek. Ez óriási, igazságtalan kárt okoz a magyar egyetemeknek – hangsúlyozta Fendler Judit.

– Elfogadhatatlannak tartom, hogy az Európai Unió polgárait, az egyetemi hallgatókat és kutatókat, oktatókat közvetlenül diszkriminálják egy olyan jogi-összeférhetetlenségi kérdés miatt, amelynek megítélése az Unió részéről esetleges, nincs rá precedens és a vita tárgyához az egyetemi polgároknak semmi köze – folytatta. 

Az érintett egyetemek rektorai néhány héttel ezelőtt levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez. Ursula von der Leyentől a helyzet azonnali rendezését és a károk jóvátételét kérték. Fendler Judit elmondta, levelükre eddig nem érkezett válasz.

Az Erasmus+ program sorsáról is érdeklődtünk a kancellárnál, aki arról tájékoztatott, hogy a nemzetközi csereprogram zavartalanul folytatódhat.

– Ha augusztusig nem történik változás az uniós diszkriminatív hozzáállásban, akkor az Erasmus+ program folytatásához szükséges forrást az SZTE önerőből biztosítja. Alapvetőnek tartjuk a lehetőség biztosítását, hogy a hallgatóink külföldi tapasztalatokat szerezzenek, és hogy egyetemünkön fogadjuk a külföldi hallgatókat és oktatókat – mondta a kancellár. A programban tanévenként az SZTE körülbelül 400 kiutazó hallgatója érintett. Az SZTE minden évben benne van a top 3 fogadó- és küldő egyetem között, több száz egyetemi partnerkapcsolattal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában