Állatok

A mai újságunk kicsit úgy sikerült, mint Móczár László 1975-ben kiadott Kis állathatározó című könyve. Tele vagyunk állatos hírrel, írunk sáskáról, gólyáról, macskákról, ráadásul nem csak itt, hanem a delmagyar.hu oldalunkon is. Ott írtuk, hogy jó fejek voltak a szegedi rendőrök, és megmentettek egy kiscicát, amely egy kocsi motorházteteje alá szorult. Megkeresték a kocsi tulajdonosát, és kiszabadították a macskát. Az állat sorsa rendeződött, a legfeljebb pár hetes kiscica az akcióban részt vevő rendőrnő nagymamájánál van, és nagy a boldogság.
Egy másik témát pedig kicsivel odébb találnak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa kisgólyákat gyűrűzött meg a szegedi Vadkerti téren. Mostantól, ha valaki meglátja mondjuk Afrikában a madarakat, és leolvassa a gyűrűn szereplő számot, egyből tudni fogja, hogy honnan származik a gólya. Ebből a két hírből úgy tűnik, hogy móka és kacagás az állatok közelében, de ez azért nem így van. Engem például egyszer majdnem kinyírt egy seregélycsapat. Megérett a meggy a gyomai fánkon, ráadásul nem is egyik pillanatról a másikra, hanem szépen folyamatosan. Már tényleg gyönyörű volt, de úgy döntöttünk, hogy adunk neki még egy-két napot. Aztán egyszer csak hívott a nagybátyám, akitől légvonalban körülbelül 600 méterre voltam, hogy vigyem a puskát, mert egyrészt mind meghalunk, másrészt annyi a meggynek. És tényleg vészhelyzet volt.
Amikor odaértem, csak azt láttam, hogy üvöltözik, mint a sakál, meg összevissza kalimpál, miközben legalább hatvan seregély verte szét a meggyet a fán, ami alatt a föld egy merő vörös volt. És minket se nagyon kíméltek.
Túléltük, viszont meggy az gyakorlatilag nem maradt a fán. Nem véletlen rendezte meg Alfred Hitchcock a Madarak című filmet. Amúgy szeretem az állatokat.