Jegyzet

2023.08.22. 13:34

Kritikus tudás

Tábori Szilvia

Az Edisonplatform idén is összegyűjtötte az ország 100 legújszerűbb, gyerekekkel foglalkozó szervezetét: ők az Edison 100-asok, akik óvodások, iskolások jövőben fontos tudását fejlesztik. Hiszen – ahogy az Edisonplatform szakemberei megfogalmazták – a jövőben a szaktudás mellett felértékelődnek azok a képességek, amelyek minden helyzetben, és bármilyen váratlan, dinamikusan változó szakmában, világban szükségesek. Az lesz a fontos, hogy merünk-e a bátorságunkra, kíváncsiságunkra, kreativitásunkra támaszkodva alkalmazkodni a kihívásokhoz. Először 2019-ben díjazták hat kategóriában a legjobb kezdeményezéseket, amelyeket szakmai zsűri választott ki. A közönségdíj a civil szavazókon múlik, idén egészen szeptember 10-éig lehet voksolni a legszimpatikusabb jelöltre. Köztük bizony két hódmezővásárhelyi szervezetre.

A nemzetközi platformokon ismert és elismert, óvodás korúaknak szánt Klímanócska programot már négyszer választották be a 100 legígéretesebb közé. Céljuk a klímatudatos, környezettudatos gondolkodás, fenntarthatóságra való nevelés, lokálpatrióta szemléletmód, valamint a szülői- lakossági szemléletformálás. De újra ott van a jelöltek között a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola Időspirál Élményközpontja, amely garancia arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt. A gyerekek a virtuális és kiterjesztett valóság lehetőségeit kihasználva, játszva ismerkedhetnek meg az emberi testtel, a földtörténeti korokkal, vagy akár az űrkutatás világával. Az Időspirál célja, hogy a gyerekek szeressék a tanulást, hogy tudásvágyuk erősödjön az iskolai élményekkel.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában