2023.11.25. 07:00

A Szovjetunióba hurcolt rabok és kényszermunkások emléknapja

A második világháború utolsó szakaszában mintegy 7-800 ezer magyar állampolgár – jórészt katona, kisebb arányban civil személy – került a Szovjetunió kényszermunkatáborainak valamelyikébe. Átlagosan fejenként 3 évet töltöttek ott embertelen körülmények között, és több mint egyharmaduk soha nem tért vissza. Az ő sorsukat és emléküket Miklós Péter eszmetörténésszel idéztük föl.

Kiss Anna

Forrás: Magyar Nemzet

November 25. a magyar országgyűlés 2012-es határozata értelmében a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. A javaslatot Menczer Erzsébet akkori országgyűlési képviselő nyújtotta be, aki személyesen is érintett. Az édesapja, Menczer Gusztáv ugyanis kilenc évet volt kénytelen eltölteni szovjet munkatáborokban. Azért november 25-e lett az emléknap, mert a szabadon engedett visszatérők egy nagyobb transzportja ezen a napon érkezett meg Magyarországra éppen 70 éve, 1953. november 25-én.

A gulág táborok világát Alexandr Szolzsenyicin írásaiból ismerhette meg az irodalmi élet és a szélesebb nyilvánosság. A sztálinizmus idejétől egészen a kényszermunkatáborok 1960-as fölszámolásáig több tízmillió szovjet és közép-európai állampolgár volt kénytelen megjárni ezeket a helyeket, ahol nehéz fizikai munkát kellett végezniük: a bányászattól a folyószabályozásig, az erdőirtástól a vasútépítésig számos területen. A több mint 300 főtáborból és mintegy 4 ezer melléktáborból álló lágerrendszerben naponta 10-14 órát kellett dolgozni. A napi ételadag nagyjából fél kiló kenyérből állt. Férfiak, nők és gyermekek egyaránt kerültek szovjet munkatáborokba, ahol nagyjából egyharmaduk odaveszett. Volt olyan gulág tábor, ahol 80 százalékos volt a halálozási arány

– mondta Miklós Péter eszmetörténész.

A címzetes professzortól – akinek néhány éve könyve jelent meg Mindennapok a Gulágon címmel – megtudtuk, a gulág táborokban a szovjet állampolgárok és a politikai foglyok, míg GUPVI táborokban a hadifoglyok és a külföldi állampolgárok dolgoztak. A szakember hozzátette, 7–800 ezer magyar állampolgár került szovjet kényszermunkatáborokba, többségük hadifogoly volt, de nagyjából egyharmaduk civil személy, akik jelentős része a magyarországi németség köréből került ki, hiszen a második világháborúban vesztes náci Németország bűnei miatt a győztesek „kollektív” büntették az egész németséget. Az akkori Csongrád, Csanád és Békés vármegyéből is mintegy 2 ezer embert hurcoltak el.

Korabeli közigazgatási jelentésekből tudható, hogy például a Szeged melletti Újszentivánról 1944. december 31-én és 1945. január 3-án összesen 17 főt vittek el erőszakkal, mindenféle bírósági ítélet, vagy jogszabályi kötelezettség nélkül, törvényellenesen kényszermunkára a Szovjetunióba

– mutatott rá.

Az eszmetörténész leszögezte, napjainkban, amikor a világ több pontján szörnyű háború dúl, így a szomszédos Ukrajnában is, a második világháborúnak és a szovjet kommunista diktatúrának áldozatul esett több százezer, szovjet kényszermunkatáborba hurcolt magyar emléke arra kötelez bennünket, hogy a magunk eszközeivel mindannyian törekedjünk az országok és nemzetek, az egyének és közösségek közötti konfliktusok békés megoldására. Megjegyezte, a háborúnak csak vesztesei lehetnek, s a rengeteg áldozat és trauma miatt a következményei évtizedekig eltarthatnak.