Jegyzet

2023.12.08. 10:41

Dalok

Suki Zoltán

Nem tudom, hogy vannak vele, de amikor már november végén karácsonyi dalok dőlnek ránk a rádiókból, nem is beszélve az üzletekről, akkor én kicsit kiakadok. Ahogy akkor is, ha már novemberben megjelennek a karácsony „díszbe”, de leginkább giccsbe öltöztetett boltok. Nyilván szükség van ezekre, nincs is problémám egyikkel sem, csak az időzítés kicsit korai nekem, meg szerintem még sok mindenki másnak is. Most viszont legalább egy jó hírrel szolgálhatok! Vagyis nem én, hanem a Magyar Távirati Iroda, onnan jött a hír. Van Magyarországon egy szervezet, az Artisjus, amelyik a legnagyobb szerzői és lejátszási zeneadatbázissal rendelkezik. És közölték egy nagyszerű hírt: a magyar karácsonyi dalok közül a Piramis együttes Ajándék című dala vezeti a toplistát. A Piramis nekem mindig is furcsa volt kicsit, de emellett zseniális. Ők úgy lázadtak annak idején, hogy fel sem tűnt, mégis valahogy az jött le róluk, hogy jobban utálják az egész rendszert, mint a támogatott kortársaik. De ez csak egy kis kitérő volt. Már a tagok nevei is sokat elárulnak arról, hogy mekkora zenekar is volt. Az együttest Som Lajos basszusgitáros, Köves Miklós dobos, Závodi János gitáros alapították 1974-ben. Majd csatlakozott hozzájuk Gallai Péter billentyűs és énekes. Az ötödik tag Lévay Tibor billentyűs lett, az ő kiválása után, 1975-ben csatlakozott Révész Sándor, aki szerintem az egyik legzseniálisabb magyar énekes. A magyar karácsonyi zene toplistáján a második egyébként Katona Klári Legyen ünnep, a harmadik pedig Zséda A szürke patás című száma lett.

Szóval nagyon jó hír, hogy nem csak a Wham unásig játszott Last Christmas című számát, hanem az annál ezerszer jobb Piramis nótát is sokat hallgatjuk ilyenkor. Magyar zenére fel!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában