Fontosnak lenni

Imre Péter

Lényeges, hogy az ember fontosnak, nélkülözhetetlennek, megbecsültnek érezze magát. Saját példámból tudom, tapasztaltam. Ez azon a szombaton jutott eszembe, amikor Pusztaszerre tartottam a fiatal mesterhipnotizőr és író, az osztrák származású, de már ovis kora óta a kisteleki járásban élő Schwer Michelle író-olvasó talijára.

Trolival utaztam a Mars téri buszpályaudvarra. Az egyik megállóban alacsony nénike valamilyen mosogatószerrel tisztította, súrolta az utcai szemetes tetejét. Csodálkoztam, de ő legalább figyelt erre, elfoglaltságot talált üres óráira, feladata volt, fontosnak érezhette magát. Az is. A Mars téri megálló előtt az általam már „megénekelt” galambos embert fedeztem fel. Cuccaival zsúfolt bevásárlókocsija – az otthona? – mellette parkolt, ő a közeli sportboltnál lévő ház előtt ült, és nézte a galambjait. Ismét legalább ötven szárnyas falatozott, csipegette a kenyeret és zsemlét, akadt, amelyik nem bírt vele és csőrével fel-feldobta, követve landolásának helyét. Ő pedig, nevezzük Jánosnak, nézte őket, és úgy érezhette fontos, mert rendszeresen eteti a madarakat. Galambjait, akiket gyanítom, szeret, és talán azt gondolja, ők is kedvelik. Társaságot, elfoglaltságot, feladatot talált, vagyis újra fontossá vált. Már a pusztaszeri buszra várva hallottam egy idősebb asszony megjegyzését. 

 – mesélte a mellette állónak. Fontosnak érezte magát. Ami manapság, gyanítom, ritkábban lehet így. Pedig biztosan ő is számít valakiknek – gyermekeinek, unokáinak.

Tanulság? Semmi. Talán csak annyi, legyünk fontosak. Először a magunk számára, utána már működhet a dolog, jöhetnek mások. Ha mi is erősen akarjuk.