2024.03.04. 18:04
Lázár János: A huhogóknak most sem lesz igazuk
Beindult a politikai kampány az új tarifarendszerrel szemben – erről Lázár János építési és közlekedési miniszter írt a hivatalos Facebook oldalán.
Lázár János szerint az új tarifákkal mindenki jól jár.
Fotó: Karnok Csaba / Archív fotó
Az új tarifákkal közel 4 millió ember jár jobban, ami legalább 4 millió érv a változások mellett. Ezért a közlekedési szakértőket maguk előtt toló politikai szereplők már nem is az utasokra hivatkozva kampányolnak ellene, hanem azt állítva, hogy az állam számára lesz veszteséges az új modell
– írta a miniszter. Hozzátette, ugyanazok állítják ezt, „akik már tavaly májusban is huhogtak, hogy az új vármegye- és országbérlet több tízmilliárdos veszteséget termel a MÁV-VOLÁN-csoportnak”.
Tévedtek. Az új bérletek mintegy 6 milliárd forinttal nagyobb bevételt fialtak. Nem veszteséget csináltak, hanem nyereséget. Az olcsóbb díjtermékből ugyanis többet vettek meg az emberek. A huhogóknak most sem lesz igazuk. Tévednek vagy szándékosan hazudnak. Az új tarifarendszer mögötti számítások ugyanis a valódi utazási szokásokon alapulnak: a Pénzügyminisztériummal és a MÁV-VOLÁN-csoport szakembereivel közösen számoltuk ki, hogy a több utasnak járó ingyenesség (például a 14 év alatti gyermekek vagy 65 év alatti nyugdíjasok) vagy épp a korábbinál nagyobb kedvezmények (közalkalmazottak vagy 14-25 év közöttiek félárú utazása), hogyan lehetnek olyan közös befektetések, amelyek busásan megtérülnek a gazdaságnak, a közlekedési vállalatoknak pedig nem okoznak veszteséget
– fogalmazott a miniszter.
Lázár János szerint az új tarifarendszer társadalmi haszna nagyobb, mint a gazdasági költsége.
Ráadásul ez a költség is jóval kisebb, mint amekkorának a huhogók híresztelik, hiszen az olcsóbb bérletek révén többen utaznak többet a közösségi közlekedéssel. Az új tarifákkal mindenki jól jár: a gazdaság, a közlekedési szolgáltatók és az utasok is
– emelte ki.