Szegedi hírek

2024.05.14. 12:40

Klímákat szereltek az óvodákra és a bölcsődékre

Befejeződött az az 50 millió forintos beruházás, amelynek keretében 40 helyszínen 69 csoportszobába óvodai és bölcsődei kerültek klímaberendezések.

Suki Zoltán

Tele vannak a bölcsődék. Fotó: Gémes Sándor

Az elmúlt néhány évben Szeged 7 milliárd forintot költött óvodák, és bölcsődék felújítására, igaz ebből 6 milliárd forint uniós pénz volt

 – mondta a szentmihályi bölcsődében tartott sajtótájékoztatóján kedden Binszki József. A várospolitikai alpolgármester hozzátette, ebből a pénzből 7 bölcsődét, és 14 óvodát újítottak fel, és az elmúlt néhány hónapban is költöttek 440 millió forintot, például napelemes rendszerekre, illetve játszóeszközökre.

Most pedig elkészült az az 50 millió forintos beruházás, amelynek keretében összesen 40 helyszínen, 69 csoportszobába kerültek klímaberendezések. Ez 13 bölcsődét és 27 óvodát érint 

– mondta Binszki József.

Az alpolgármester lapunk kérdésére elmondta, hogy a szegedi bölcsődék szász százalékban kihasználtak, és az óvodákban is kevés a szabad hely. Arra a kérdésre pedig, hogy megbánták-e a tavalyelőtti óvodabezárásokat, nemmel felelt. Szerinte – annak ellenére, hogy a bölcsődék tele vannak, és az oda járó gyerekek előbb-utóbb óvodások lesznek – nem lehet olyan, hogy valakinek ne jusson hely az óvodákban.

Ez egy szükséges folyamat volt. Ha több gyerek születik, akkor óvodákat nyitunk, ha nincsenek gyerekek, akkor nem tartjuk fenn az óvodákat. Azt senki sem gondolja, hogy ha nincs gyerek, akkor lesz óvoda

 – mondta Binszki József.

Korábban megírtuk, hogy a tiltakozások ellenére bezáratta a Napsugár, a Mars téri és a Sás utcai óvodát a Botka László vezette baloldali városvezetés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában