Művészek, akik fakanál helyett titokban festőecsetet ragadtak

Női nézőpontú alkotói tárlatvezetést tartott a Múzeumok Éjszakáján Váraljai Anna, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze az Alföldi Galériában. Kifejezetten a modern, 20. századi női művészekre fókuszált mondandója. 

– Nem túl erős a női vonal a művészettörténetben, ezért is tartottam fontosnak ezt előtérbe helyezni. Nekem személyesen is fontos, hogy határozottabban, karakteresebben szóljon róluk a szakma – hangsúlyozta lapunknak a szakember. Modok Mária, Róna Klára, Hanna Melánia, Mattioni Eszter nemzetközi szinten is jelentős tevékenysége, valamint Csikai Márta és Samu Katalin inkább csak regionálisan ismert művészete volt a tematikus tárlatvezetés központi témája. 

A női tehetségek

A női alkotók és műveik hiánya nem feltétlenül a közgyűjtemények hibája Váraljai Anna szerint. 

– A 20. század első felében, ha egy nő be is kerülhetett a képzőművészeti főiskolára, etikai és erkölcsi okokból nem festhetett például férfi aktot. Nem hagyományozódtak rájuk azok a művészeti sémák, amelyek evidensek voltak egy férfi festő számára. Eleve hátrányból indultak tehát az alkotói pályán – fogalmazott a Szegedi Tudományegyetem oktatója. Hozzátette, a kurátori szakmát, a zsűrizést egészen az 1960-as évekig erősen patriarchális mű­­ködés jellemezte, nehezen lehetett bekerülni a művészeti körbe. Nincs tehát kevesebb tehetséges női alkotó, egyszerűen kevesebben jutottak el odáig, hogy a publikum elé lépjenek műveikkel. 

Híres férj oldalán

– A modern művészet 20. századi megszületése erőteljes intézménykritikát és az akadémiától való elfordulást hozta magával. Ezzel együtt a nők is lehetőséghez jutottak, hogy híres és modern szemléletben oktató magániskolákban megalapozzák festői tudásukat – hangsúlyozta a művészettörténész. Ám – mint mondta – hiába volt az újonnan kiépült rendszer, a kiállítási lehetőségek továbbra is korlátozottak voltak. A kurátori szakma férfi képviselői még akkor sem találták helyesnek, ha egy nő a társadalmilag elvárt feladatai helyett a művészetnek szentelte életét. 

– Kétféle módon válhatott ismert művésszé egy nő a 20. század első felében: vagy arisztokrata, netán magas műveltségű polgári családba született, vagy pedig egy elismert művész feleségeként kerülhetett közelebb a szakmai körökhöz. Utóbbi volt egyébként a jellemzőbb – magyarázta a szakember. 

Titokban készült művek

– Nagyfokú műveltségre, nyitottságra, kifinomult gyűjtői hozzáállásra utal, hogy több huszadik századi női alkotó festménye is található az Alföldi Galéria emeleti termében megtekinthető Wiener Tibor hagyatékban – hangsúlyozta Váraljai Anna. Az 1978-ban elhunyt görögkeleti lelkész nevéhez fűződik Vásárhely két világháború közötti legnagyobb magángyűjteménye; kollekciójából 1957-ben 37 alkotás, majd 1989-ben további 56 festmény került a múzeum tulajdonába. Ezek egyike Modok Mária Női mellkép című festménye. A művésznő az 1883 és 1976 között élt, Kossuth-díjas világhírű festőművész, Czóbel Béla második felesége, aki házassága idején mindvégig titokban alkotott. 

A világhír háttérországa

– Modok Mária azért is volt különösen nehéz helyzetben, mert férje európai szinten ismert és elismert művész volt. Állásfoglalását bizonyítja, hogy Picasso azon felkérésére, hogy együtt alapítsák meg a kubizmus irányzatát, a festő annyit válaszolt: majd ő megteremti a saját maga alkotói stílusát. Nem akart tehát közösködni – magyarázta Váraljai Anna. Hozzátette, Czóbel elismertségét, művészi nagyságát jelzi az is, hogy kései korszakában, az 1950-es évek kultúrpolitikájában sem gyötörték azzal, hogy a rendszert szolgáló Rákosi-képeket, szocreál alkotásokat készítsen. Modok Mária szerelmi házasságában önként vonult háttérbe, hogy nyugodt környezetet biztosítson világhírű férjének. Czóbel csak felesége halála után találta meg az asszony titokban festett, dobozokba gyűjtött képeit. 

Nő pipával, kalapban

Az Alföldi Galéria emeleti termében látható Női mellkép című alkotás számtalan mögöttes dologról árulkodik a művészettörténész szerint. 

– Egyértelműen felfedezhető, hogy Modok Mária nehezen definiálta önmagát alkotóként. A portréfestés hagyományosan férfias műfaj, a női alkotók számára nem álltak rendelkezésre használható előképek, leszámítva például a híres Artemisia Gentileschit. Ezzel magyarázható a női alkotókra jellemző szerepjáték: olykor férfias pózokban, pipával, kalapban jelenítik meg önmagukat – mondta. Kiemlete azt is, hogy a szakma feladata, hogy feltárja és megfelelően pozicionálja ezeket az alkotói életműveket. 

A Múzeumok Éjszakáján várták a különleges programra az érdeklődőket.