Sorozatkritika – A próba

A hivatalos műfaji megjelölés szerint A próba (The Rehearsal) reality, tehát egyfajta dokusorozat, amelyben a szereplők nem fiktív szerepeket alakítanak, hanem saját magukat. Mivel A próba a lehető legtávolabb áll a szokványostól, így ezt a hivatalos műfaji megjelölést kéretik rugalmasan kezelni. A sorozat írója-rendezője-főszereplője-producere – egyszóval az atyaúristene – Nathan Fielder, aki rendesen kimaxolja a kreativitást. Ennek eredménye az egyik legeredetibb, legötletesebb, sőt a legbizarrabb sorozat, amit valaha láttam. Hol máshol lenne megtekinthető, mint az HBO Maxon, aminek a kínálata egyébként is tele kísérletező jellegű művészfilmekkel. 
Bizonyos szempontból A próba is felfogható kísérletnek. A valamivel több mint 180 perc alatt ledarálható minisorozat (a hat epizód mindegyike fél-félórás) Nathan Fielder gondolatkísérletére épül. Vajon mi lenne akkor, ha sorsformáló beszélgetéseink, tetteink előtt többször is elpróbálnánk az adott beszélgetést, jelenetet? Segítene-e ez rajtunk? Javítana-e az éles szituban mutatott teljesítményünkön? Nathan Fielder persze nem elégszik meg azzal, hogy pusztán eljátszik ezekkel a gondolatokkal: a gyakorlatban is megvalósítja őrült terveit. 

A próba első epizódja még nem a fő történeti szálról szól, ennek ellenére a kezdés in medias res. Aki nincs felkészülve arra, amit látni fog (ez könnyen megeshet), az akár több ízben is elveszítheti a fonalat. Ebben az epizódban Nathan egy olyan férfinak segít, aki évek óta azzal küzd, hogy képtelen elárulni a kollégájának a hazugságát. A férfi diplomát, végzettséget hazudozott magának, de mivel már nem tud tovább hazugságban élni, így kapóra jön neki Nathan mesterterve. Ez pedig a következő: a férfinak újra meg újra el kell játszania egy betanított, hivatásos színésszel azt a párbeszédet, amely során bevallja a kollégájának a kínos hazugságot. Ezekhez a próbákhoz Nathan és stábja felállítják annak a bárnak a hű mását, ahol majd a vallomás is el fog hangzani. A kollégától érkező válaszreakciók lehetőségeit is sorra veszik, hogy hősünknek lehetőleg mindenre legyen viszontválasza. Úgy tűnik, Nathan mindenre felkészíti „kliensét”. Amikor azonban eljön a nagy nap, kiderül, hogy Nathan tervez, az élet meg végez. 

A Nathan Fielder által megálmodott próbák terápiás céllal készülnek. Nem egy olyan jelenetet látunk a sorozatban, ahol Nathan felveti egy új próba lehetőségét, mintha az bármit is megoldana. A rendező annyira belelovalja magát saját projektjébe, hogy egy ponton túl önmagát is belehelyezi a látszatvalóságba, azaz neki magának is szerepet kell játszania, csak hogy segítsen hősének, Angelának. A sorozat legfőbb történeti szála épp Angela körül forog, aki családot szeretne alapítani, de még nem érzi késznek magát a családanya szerepére, úgyhogy… úgyhogy elpróbálja azt, milyen anyának lenni onnantól kezdve, hogy a gyereke csecsemő, egészen odáig, hogy tinédzserré érik. Mit szed Nathan Fielder, hogy ilyen koncepciót talált ki? Ez a következő kérdés, ami felmerülhet bennünk, látva az őrültebbnél őrültebb jeleneteket. Amikor azt hisszük, a második epizód abszurditását már nem lehet überelni, akkor jön a harmadik epizód, majd a negyedik és így tovább. Fielder meghökkentően szemtelen módon olyan kényes témákhoz nyúl, mint a rasszizmus vagy a vallási ellentétek, és a végére mindezt megfejeli az alapkoncepció súlyos etikai vonzatának tárgyalásával. Milyen károkat okoz egy gyermek számára, ha huzamosabb ideig azt a szerepet kell játszania, hogy van édesapja, miközben a valóságban nincs neki? Nathan Fielder egy kisgyermek érzelemvilágával játszik, így óhatatlan, hogy idővel szembe találja magát koncepciójának súlyos következményeivel. 

A próba nem ajánlott mindenkinek, sőt kimondottan egy rétegsorozatról van szó. Pszichológushallgatóknak ugyanakkor akár kötelezővé is lehetne tenni, mellettük pedig azok fogják élvezni leginkább, akik egy olyan filmes kalandra vágynak, amiben még soha sem volt részük. Számomra mindenesetre bizonyságot nyert, hogy Nathan Fielder egy zseni, de erre a fajta zsenialitásra nincs mindenki felkészülve.