2024.04.16. 07:00

Két testvér, két út

Arra emlékezünk ma, hogy 1944. április 16-án kezdődött a magyarországi zsidóság gettókba kényszerítése. Társadalomból való kirekesztésük kezdete azonban jóval korábbra tehető. A bűnbak-szerepkörből való menekülés gyanánt két út állt előttük. Sík Sándor az egyikre, testvére, Endre a másikra lépett.

Koós Kata

Sík Sándor halálának 60. évfordulójára Amiről nem énekelt soha senki címmel szerkesztett kötetet az eszmetörténész.

Fotó: Karnok Csaba / Archív fotó

1944 márciusában, a német megszállással párhuzamosan elkezdődött hazánkban a zsidókérdés „végső megoldásának” legkegyetlenebb fázisa. A megszálló német csapatok Eichmann vezetésével már nem csak az ország politikai irányítására törekedtek, hanem a hazai zsidóság jelenlétét is meg akarták szüntetni. Először a gettósítás folyamata indult meg, majd haláltáborokba deportálták a zsidó lakosságot.

Magyarország az akkor vele szövetséges náci Németország felé tett gesztus gyanánt bevezetett három zsidótörvényt 1938 és 1941 között. Utóbbi kettő már kifejezetten faji alapú törvény volt, amelyek például a házassággal, a munkával, a továbbtanulással kapcsolatos jogaikban korlátozták a zsidóságot

– ismertette az előzményeket Miklós Péter eszmetörténész, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a zsidók kirekesztésének gyakorlata sokkal korábban elkezdődött hazánkban.

Felidézte, hogy a hazai zsidóság igen későn, 1867-ben, a kiegyezéskor nyerte el a polgári egyenjogúságot, és csak 1895-ben a vallási egyenjogúságot. Majd a zsidóellenes közhangulat az első világháború után is markáns volt, jól példázza ezt az 1920-ban elfogadott numerus clausus, amely a zsidó hallgatók felvételi arányát is szabályozta a felsőoktatásban. A húszas években az antiszemitizmus enyhült, ám a harmincas években a német szövetséges befolyásra ismét fellángolt.

A jogfosztás és a társadalomból való kirekesztés tehát jóval korábban elkezdődött, mint 1944. április 16-a, amely dátum hazánkban 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Milyen lehetőségei voltak a zsidóknak, hogy szabaduljanak a bűnbak-szerepkörből?

Bibó István, a szegedi egyetem egykori politológus professzora leírta egyik tanulmányában, hogy mivel évszázadokon keresztül a kirekesztettség és a „nem elég jó magyar” élménye jutott a zsidóságnak, ezért két út állt előttük. Az egyik a teljes asszimiláció volt a magyarsághoz, a másik út pedig egy olyan világba, elsősorban a munkásmozgalomba vezetett, ahol a felekezeti és az etnikai hovatartozás nem számított

– adta meg a választ a címzetes professzor, majd a két út szemléltetésére a Sík-testvérpár példáját hozta.

Sík Sándor 1929 és 1944 között a szegedi egyetem irodalomtörténész professzora, Ady Endre és József Attila egyik első nagyhatású méltatója, Radnóti Miklós tanára, költő, műfordító, esztéta, a Dugonics Társaság elnöke volt. Zsidó származású, de keresztény hitre tért szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, de később a piarista gimnáziumban tanult, majd piarista szerzetes lett. Teljes mértékben asszimilálódott a magyarsághoz, ennek ellenére a ’30-as évek második felében sok támadás érte a zsidó származása miatt

– mondta el Miklós Péter.

Testvére, Endre a másik utat, a munkásmozgalmat választotta. Szintén piarista növendék volt, de kilépett, majd az első világháború idején orosz hadifogságba esett és a kommunista párthoz csatlakozott, a Szovjetunióban diplomáciai karrierbe kezdett. 1945 után visszatért Magyarországra, a kommunista párt munkatársa lett, a Kádár-rendszerben egy ideig külügyminiszter is volt, később Afrika-szakérőként komoly hírnevet szerzett.

A két testvér két teljesen más utat választott, hogy a zsidóságot sújtó, évszázados kirekesztettség érzést feloldja egy másik közösségben: Sík Sándor a katolikus egyház papi rendjében, Endre a kommunista munkásmozgalomban

– mondta Miklós Péter.

A Sík-testvérek túlélték a második világháborút, amelyben európai szinten körülbelül hatmillió, hazánkban több százezer, vármegyénkben 6-8 ezer zsidót gyilkoltak meg.