Férfi kézilabda

2023.02.24. 15:23

Tévés bajnokin folytatja a Pick Szeged a bajnokságban

Ismét nem jutott sok idejük pihenésre a szegedi kézilabdázóknak. Pénteken hajnalban érkeztek haza Spanyolországból, déltől edzettek, holnap késő délután pedig már Balatonfüreden vár rájuk mérkőzés a férfi NB I. 16. fordulójában. Senki nem marad le erről, ugyanis a találkozót az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetíti szombaton 16.45-től.

Becsei Dávid

Mirko Alilovic betegsége miatt Mikler Roland hatvan percet védett Barcelonában.

Fotó: Karnok Csaba

Ameddig versenyben van a Bajnokok Ligájában, addig biztosra vehető a heti két mérkőzése a Pick Szegednek. Nehezítő körülményként a februári hat találkozó közül ötre is idegenbe kellett utaznia. Ezek közül jön az utolsó szombaton Balatonfüreden. A következő héten „hazaköltözik” a csapat, ugyanis a BL-ben és a magyar bajnokságban is itthon, a Pick Arénában lép majd pályára. 

A szerda esti 35–25-ös barcelonai vereséget követően pénteken kora hajnalban érkezett haza a tizennégy játékos, illetve a szakmai stáb. Gyorsan és sokat kellett pihenniük, mivel pénteken délben már edzésre várta a keretet Juan Carlos Pastor vezetőedző. Sérülések és betegség miatt tizedelt kerethez Luka Krivokapics mellett Hegedűs Patrik és Radvánszki Zsolt is csatlakozott. 

A bajnoki tabella hatodik helyén álló Balatonfüredi KSE vendége lesz a Szeged. A Balaton-partiak tizenhat pontot gyűjtöttek eddig. A dobogós Tatabányával szemben tekintélyes, hatpontos a hátránya a Pick szombati ellenfelének. A harmadik fordulóban 37–28-ra nyertek Mikler Rolandék a Pick Arénában. A füredieknek akadtak meglepő ponthullajtásai, hiszen a NEKA otthonában döntetlent játszottak, míg Budakalászon és Dabason vereséget szenvedtek. A Ferencvárost viszont legyőzték otthon, de Tatabányán is szoros meccset játszottak. 

Kijutott a sorozatterhelésből a Balatonfürednek, mivel az Európa-liga csoportköréig menetelt. Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már biztosan búcsúzik a kupasorozattól, amelyben az osztrák Alpla Hard vendégeként ikszelt, itthon pedig egy góllal legyőzte. A Sportingtól, a Nexétől és a Granollerstől kikapott, utoljára pedig annak a dán Skjernnek az otthonába utazik György László együttese, amelytől itthon háromgólos vereséget szenvedett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában