Szombaton már a Dabast fogadják

2023.11.23. 15:30

Kárpáti Krisztián elárulta, mi miatt nyert a Szeged a Peliszter otthonában

Begyűjtötte azt a két pontot Bitolában az OTP Bank-Pick Szeged, amellyel előzetesen kalkulált. A vártnál viszont nehezebben, hiszen Kárpáti Krisztián két kulcsemberére sem számíthatott. Szita győztes bombagólja után csütörtökön kora reggel hazaért a csapat, szombaton 18 órától viszont már a Dabast fogadják a Tisza-partiak bajnokin a Pick Arénában.

Becsei Dávid

Kárpáti Krisztián szerint a mentalitása segítette át a kulcspillanatokon a Szegedet.

Forrás: MTI

Fotó: Georgi Licovszki

Bánhidi Bence és Gleb Kalaras kiválásával a szegedi védelemből a Peliszter támadásai is feljavultak. Rajtuk kívül még egyedüli beállóként minimális időt töltött a pályán védőként Matej Gaber is, hogy támadásra több ereje maradjon. Így viszont az alaposan felforgatott védőfal még inkább sebezhetővé vált, mint eddig. Ebből kifolyólag az észak-macedón együttes lőtt góljainak számai is megemelkedtek, hiszen huszonöt fölött csak Párizsban sikerült dobniuk, de az is sima, 31–26-os vereséget eredményezett.

A szegedi védelem tengelyében Imanol Garciandía nyújtott jó teljesítményt, de Matej Gaber és Borut Mackovsek is “jó munkás emberek” módjára járultak hozzá a sikerhez. A végén pedig Szita Zoltán bombagóllal döntötte el a két pont sorsát. A továbbjutás viszont még nem dőlt el. Ahhoz, hogy nyugodtabban várjuk a tavaszi folytatást, ahhoz jövő szerdán 18.45-től Zágrábból is el kell hoznia a Pick Szegednek az összes pontot, december 6-án pedig az idei utolsó fordulóban a Kielcével zárnak itthon Mikler Rolandék.

– Nagyszerű hangulatban játszhattunk Bitolában. A kulcsfontosságú pillanatokban a mentalitásunk segített rajtunk. Az utolsó percekben jó döntéseket hoztunk, emiatt tudtuk elhozni a két pontot – összegezte az Eurofarm Peliszter vendégeként 28–27-re nyert Bajnokok Ligája-összecsapást Kárpáti Krisztián, az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője.

STEPANCIC, Luka
Luka Stepancic (balról) az első negyedórában öt góllal szórta meg az Eurofarm Peliszter kapuját.
Fotó: Georgi Licovszki / Forrás: MTI

Szombaton 18 órától viszont már magyar bajnokin folytatja szereplését a Tisza-parti együttes. A Dabas elleni találkozóra már nem kell kimozdulniuk a Pick Arénából, így nem gyarapszik az a nagyjából 1700 kilométer, amit a bitolai túrával tettek meg oda-vissza a szegediek a csapatbusszal. 

Az előző idényben kilencedikként zárt Dabas játékoskerete nem változott a nyár során Zlatko Horvat továbbra is őket erősíti, kölcsön után pedig végleg megszerezték Szegedről a 22 éves kapust, Nagy Tibort. Hutvágner Budakalászra távozott, míg szezon közben október 31-én Marko Tarabochia a Fejér-B.Á.L. Veszprémhez tette át a székhelyét.

Tíz fordulót követően kilenc ponttal a kilencedik helyet foglalja el a Dabas az NB I.-es tabellán. A “kis” Veszprémet (34–29), az Egert (30–24) és a Budakalászt (30–21) otthon győzték le, a PLER-rel 25–25-ös döntetlent játszottak, míg a NEKA vendégeként 26–22-re nyertek, de Balatonfüreden és a Gyöngyös ellen otthon is közel álltak a bravúrhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában