Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

36 lovas kocsi, 13 lovas szán és 30 teljes lószerszám

Hódmezővásárhely - Perényi János a hetvenes években vásárolta az első lovas kocsiját – 20 ezer forintért. Akkor 1500-2000 forint volt az átlagos havi bér. Az 57 éves vásárhelyi férfi az évtizedek alatt 36 lovas kocsit, 13 lovas szánt és 30 teljes lószerszámot vett. Nagy álma egy vásárhelyi kocsimúzeum, ahol bemutatná kincseit.
Perényi János olyan családba született, amely ezer szállal kötődött az állattartáshoz, a lovakhoz, a fogatokhoz. Maga is versenyszerűen lovagolt, a honvédségnél is nyeregben maradt, és több filmben is – Rózsa Sándor, Büntetőexpedíció, Árpád, a cigány, Musztánglegenda – szerepelt kaszkadőrként. Elmondta, hogy amikor leszerelt a katonaságtól, elérhető áron lehetett venni jó állapotú, elegáns lovas kocsikat. Ekkor – húszas évei elején – alapozta meg gyűjteményét, pillanatok alatt szert tett hat-hét kocsira.

– Nem csupán a lovas témára specializálódtam, egyéb paraszti tárgyakat, háztartási eszközöket is gyűjtöttem, gyűjtök – árulta el az 57 éves állattenyésztési agronómusnak tanult Perényi János, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület ügyvezetője.

– Ezekből nyílt 2003-ban a paraszti eszközök pincemúzeuma a vásárhelyi Agrárcentrum alagsorában – mondta Perényi, akinek nagy álma, hogy kocsimúzeum létesüljön Vásárhelyen, ami szerinte nagy turisztikai vonzerőt jelentene.

Perényi János ezt a mini lőcsös kocsit egykoron nagynénjétől kapta névnapjára Fotó: Tésik Attila
Perényi János ezt a mini lőcsös kocsit egykoron nagynénjétől kapta névnapjára.
Fotó: Tésik Attila

Perényi János főként kocsikat gyűjt. Olyan fedeles járművet talált és vásárolt a vásárhelyi Mátyás utcai házak kisajátításakor, amilyen még a Közlekedési Múzeumban sincs. A gyűjtemény jelentős része a hatökrös szekérrel, a fedeles hintóval és a lovas szánokkal az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható. Akadt olyan, amiért 700 ezer forintot fizetett, de az is sokat elárul, hogy a hetvenes években, mikor 1500-2000 forint volt az átlagos havi bér, 20 ezer forintot adott egy kocsiért, vagy a 15 ezer forintos háztáji paprikapénzt költötte el a híres szegedi Hodács gyár egyik kocsijára. Utóbbit felesége fizette ki, s csak csendesen jegyezte meg, amikor leszámolta az összeget, eszébe jutott, automata mosógépük még nincs. – Jól sikerült a házasságom, a párom, Ilona elviselte a hobbimat, sohasem volt ebből vita a családban – mondta Perényi János.

Elmondta, hogy a csipkés veretű négyesfogat-szerszám áll a szívéhez legközelebb, amivel még versenyezett is, és speciálisan neki készítették, magyaros motívumokkal. – Hetven forintért vásároltam az 1600-as évekből való, igazi kuriózumnak számító fanyerget, egy tanya udvarán leltem rá. Az asszonyság, akitől vettem, azt mondta: ha ennyit sem ér, a bableves még megfő a tüzén. De említhetem a mini lőcsös kocsit – vizsgamunka lehetett –, amit nagynénéméktől kaptam névnapomra, és az 1800-as évekből származó karikás ostort is. Mikor vásároltam utoljára? A múlt héten, egy marhakolompot. Ez szenvedély, nem lehet abbahagyni – mondta Perényi János.

A gyűjtemény számokban

Perényi János közel négy évtized alatt óriási gyűjteményt halmozott fel: 36 lovas kocsi, 13 lovas szán, 30 teljes lószerszám, 20 nyereg, valamint több száz zabla és kengyel van a birtokában. Nemcsak a lovakkal, a pásztorkodással, az egykori paraszti élettel kapcsolatos tárgyakat is keresi, gyűjti. Az állatoktól sem szakadt el, 14 lovat tart, szürkemarhái a vajháti gulyában legelnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma érkeznek Vásárhelyre Picasso kerámiái

Hódmezővásárhely - Tegnap indult útnak Vallauris-ból a vásárhelyi Picasso-kiállítás anyaga. A… Tovább olvasom