Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

70 újító a vásárhelyi találmánykiállításon

Hódmezővásárhely - Billenő játékasztal, különleges súlyzószerkezet, csipkézett, áttört strucctojások – csupán töredékei a hétvégi vásárhelyi találmánykiállításon bemutatott termékeknek. Akad, aki Rubik Ernő nyomdokaiba szeretne lépni, más a londoni olimpiára ajánlotta fel újítását.
Egylábú billenőasztal – ezzel az újítással érkezett a hétvégi Idea 2011 Hódmezővásárhely Ötlet–Újdonság–Találmány kiállításra és vásárra Prágai Sándor. Egy évig készült találmányának prototípusa – mesélte a várpalotai férfi, aki mint kiderült: Rubik Ernő nyomdokaiba szeretne lépni. Azt mondta, a bűvös kocka óta nem készült forradalmi újítás a játékok területén. Reméli, az asztal egyszer hasonlóan sikeres lesz majd.

– Eddig az asztalon lehetett biliárdozni vagy csocsózni. Az újításom arról szól, hogy nem az asztalon, hanem az asztallal lehet játszani – magyarázta Pragai László, miközben bemutatta, hogyan irányítja találmányát. – Mindenféle játékra alkalmas, csak a fantázia szab határt, hogy ki miként szórakozik vele – tette hozzá.

A helyi Ötlet Club 13 Egyesület által szervezett 11. kiállításon közel 70 határon inneni és túli (Szerbia, Szlovákia) újító hozta el termékét. A nagykanizsai Stahl György egy különleges súlyzószerkezetet mutatott be.

Játékasztalt hozott Vásárhelyre Prágai Sándor, aki reméli, forradalmi ötletnek ismerik majd el munkáját. A szerző felvétele
Játékasztalt hozott Vásárhelyre Prágai Sándor, aki reméli, forradalmi ötletnek ismerik majd el munkáját.
A szerző felvétele

– 705 kilót emelt fel vele egy erőemelő világbajnok. Kíméli a derekat, és biztonságos – vázolta a szerkezet előnyeit a nyugdíjas gépészmérnök. – A szép, erős, értelmiségi férfiaknál, akik nem végeznek fizikai munkát, rögtön kiderül, milyen a marokszorításuk. Jól meg kell ugyanis fogni – tette hozzá nevetve az idős férfi. Stahl György újítását egyébként szeretné felajánlani a londoni olimpiai játékokra, és a lengyel–ukrán foci Eb-re, mintegy kuriózumként, hogy a verseny látogatói is kipróbálhassák magukat.

A kreativitás nemcsak a fejlesztésekben, a szépségben is megjelent a kiállításon. Az egyik standnál míves tojásokat csodálhatott meg a közönség, Szlávikné Búzás Irén munkáit.

– Nincs két egyforma – jegyezte meg a vásárhelyi nyugdíjas pedagógus, aki nem először vett részt az ötletkiállításon. 2008-ban barátnője biztatására látott neki a tojásfestésnek. Azóta újabb és újabb technikákkal kísérletezik. – A legnehezebb a strucctojást megmintázni. 3 milliméteres héja van, a csipkézéshez, áttöréshez gyémántfejű fúrót használok. A fogorvosi fúró lenne a legjobb, de az nagyon drága – magyarázta Irénke, aki már számos rangos díjat zsebelt be alkotásaival. Kérdésünkre, hány tojást díszített fel az elmúlt évek alatt, nevetve annyit mondott: 260 után abbahagyta a számolást.

A hazai pálya nehézségei.

1996-ban alapította meg az Ötlet Club 13 Egyesületet a kiállítás szervezője, a vásárhelyi Nagy Zoltán. Bár ma már 80 tagjuk van, az elnök mégis azt mondta, mind az egyesület, mind a kiállítás nehéz helyzetben van. Úgy érzi, főként hazai terepen, Csongrád megyében nem ismerik el az erőfeszítéseiket. Míg máshol különböző díjakkal jutalmazzák a munkájukat, addig itt még az is nehezen megy, hogy megszervezzék a kiállítást.

Olvasóink írták

  • 2. Én2 2011. április 18. 09:58
    „Ez a vásárhelyi oldal teljesen felesleges nem tölti ki a vásárhelyiek érdeklődését hétről-hétre ugyanazok a cikkel.!!”
  • 1. UtólagKapitány 2011. április 18. 08:28
    „Ha tényleg ennyi minden volt, akkor kellett volna még fénykép, mert az az egy, amit feltettetek kedves DM nem valami sokat mondó. Elég üres ott a tér... Csak nem kamuztok már megint?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh Lászlóra emlékeztek

Hódmezővásárhely - Száztíz éve született Németh László író, ennek apropóján tartottak pénteken… Tovább olvasom