Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A Padlás és a Bakterház is választható Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A 2007/2008-as vásárhelyi színházi évad leendő előadásairól a közönség dönthet: tizenegy választható darabból azt az ötöt mutatják be, melyre a legtöbb szavazat érkezik. A listán többek között szerepel a Padlás, az Indul a bakterház, a Revizor, valamint a Játék a kastélyban is.
Egy-egy évadban általában hat darabot mutatnak be. Ez most is így lesz, csak annyi a különbség, hogy ebből ötöt a nézők választhatnak ki. A PMK aulájában elhelyeztek egy urnát, melybe a közönség bedobhatja szavazatát. A következő darabok szerepelnek ezen a listán. Koltai Róbert és Bánsági Ildikó főszereplésével a Barátom Harvey című vígjáték, Kosztolányi Dezső Édes Annája, Gogol Revizorja Dörner György főszereplésével, a Mikó István rendezte Padlás, az Indul a bakterház, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játéka, a Játék a kastélyban Oszter Sándorral. Rékasi Károly és Détár Enikő főszereplésével a Jelenetek a házasságból, Balázs Péterrel a Második szereposztás, a Tartuffe 1949, valamint Molnár Ferenc A doktor úr című darabja.

A PMK évadát most a közönség szerkeszti. Fotó: Tésik Attila

A voksokat november 6-áig adhatják le az érdeklődők. Ez persze csak öt darabot jelent, a hatodik, az évadnyitó viszont adott. Ez pedig nem más, mint a Vörös Malom című musical Kautzky Armanddal, Esztergályos Cecíliával és Dósa Mátyással. A kedden műsorra tűzött darab közönsége szavazhat utoljára, s ezt követően lezárják az urnát.

A voksolás célja egyértelmű: a PMK-ban olyan darabokat szeretnének bemutatni, amelyek érdeklik a vásárhelyieket. Ezzel a lehetőséggel talán elérhető, hogy telt házzal fussanak az egyes előadások.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1300 diák tanult többet ’56-ról Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Véget ért Vásárhelyen a nemzeti emlékezet hete. A huszonnyolc programon,… Tovább olvasom