Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Az ágyúalkatrésztől a Puliig

Fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években megyeszerte több ezer alkalmazottja volt a Hódgépnek. A vásárhelyi üzembe 1964-ben vették fel lakatosnak Havránek Ferencet, akinek 1989-ben mondtak fel. A cégnél gyártottak többek között zöldborsókombájnt, ágyúalkatrészeket, valamint a franciáknál igen népszerű kisautót, a Pulit. A Hódgép 1994–95-ben végleg megszűnt.
Utoljára magasban a Hódgép Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila
– A vásárhelyi Erzsébeti úton ásták 1964 körül a dízelüzem alapját, amikor egy orosz katona csontvázára bukkantak – emlékezett vissza egykori munkahelyén, a Hódgépnél eltöltött huszonöt esztendő egyik érdekes momentumára Havránek Ferenc.

A munkáspárti városatya 19 évesen került lakatosként a gyárba. Akkoriban nem órabérben dolgoztak, hanem darabszámra fizettek. Havránek Ferencnek 7-8 forint volt a darabbére. A huszonöt év alatt számos részlegben dolgozott, s egyre feljebb került a ranglétrán, egészen az osztályvezetői posztig, valamint tagja lett az igazgatótanácsnak is.

– Mivel az én és a vezérigazgató privatizációs elképzelése különbözött egymástól, 1989-ben kirúgtak. Érdekesség, a cégnél rajtam próbálták ki először azt a törvényt, amely szerint indoklás nélkül fel lehet mondani bárkinek – folytatta Havránek.

A nagy múltra visszatekintő, s több ezer alkalmazottnak biztos keresetet nyújtó cég 1994–95-ben szűnt meg. A Hódgépet az ötvenes évek elején alapították, a Kalmár-féle rostagyár helyén. A két vásárhelyi telephelyen összesen 1300 fő dolgozott, de a makói, dorozsmai, sándorfalvi, deszki és székkutasi gyáregységekkel együtt több ezer volt a munkások száma.

A Puli ma már múzeumi tárgy. Havránek Ferencet (balról) Madácsy Tamás kalauzolja az Emlékpontban. Fotó: Tésik Attila
Számos terméket állítottak el a Hódgépnél. A zöldborsókombájnuk például igen kelendő volt, hiszen Európában rajtuk kívül csak a belgák és az angolok készítettek hasonlót. Ráadásul a szigetországiak komoly konkurenciának tartották a vásárhelyieket.

Ezen kívül gyártottak még fegyveralkatrészeket: az ágyú járó része arab exportra ment, valamint a nagy utasszállító repülők vontatására alkalmas járművek közül még több szolgál Ferihegyen most is, illetve egykoron Kanadába is került belőlük.

A magyar autógyártás felélesztésére tett próbálkozás is a Hódgépnek köszönhető. A kilencvenes évek elején kezdték el francia megrendelésre a városi kisautó, a Puli gyártását. Tápai Zoltán autószerelő végezte többek között rajtuk a garanciális javításokat.

Lyuktól lyukig

Érdekesség, hogy a Pulit elsősorban cégek vették. Magyarországon például több gázszolgáltató „szimatkocsinak" használta, vagyis detektorral felszerelve járták vele az utcákat, s jelezte, hol van gázszivárgás. Ezen kívül 30-40 golfváltozata is született, vagyis többek között svájci golfpályákon ezzel mentek lyuktól lyukig a sportolók. Az alapmodell karosszériáját két méterrel megnyújtották, s így halottaskocsi is lett belőle.

– Egy hónapig voltam Toulouse-ban, mert én fogadtam a Vásárhelyről érkező Pulikat. A kiskocsi legnagyobb hibája az volt, hogy beázott. Ezért a francia importőr beült az autóba, én meg slaggal locsoltam, hogy lássa, hol folyik be a víz. Ezt megjelölte, én meg kijavítottam – emlékezett vissza Tápai Zoltán.

A kétszemélyes, 350 kilónál kevesebbet nyomó, előbb egyhengeres dízelmotorral felszerelt, majd elektromossá alakított jármű nemzetközivé vált. A fékei és kormánya ugyanis a kis Polskiból származott, hátsó lámpái az Ikarusból, a fékcsövei a Skodából, a motorja előbb japán, majd olasz lett, de akadt benne francia alkatrész is.

A vásárhelyi autószerelő szerint a dízelesből mintegy ezer darab, az elektromosból pedig ennél egy kicsivel több készült. A Puli gyártásával 1997 körül állhattak le. Ugyanis hazánkban nem volt rá fizetőképes kereslet, hiszen az akkori 1 millió forint fölötti ára túl drágává tette, a franciáknál pedig azért nem tudott tovább teret hódítani, mert nem követték a vásárhelyi mérnökök a megrendelők igényeit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadon engedték a hódokat

Három hódcsaládot – vagyis összesen nyolc példányt – engedtek tegnap szabadon a mártélyi… Tovább olvasom