Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Behajtó cég fenyegeti a vásárhelyieket

Hódmezővásárhely - A Credit Controll Kft. behajtási osztályáról kaptak levelet vásárhelyi lakosok azzal a felszólítással, hogy a 2013-ban megszűnt Zsigmondy Béla Zrt. vízszolgáltatónak még nem rendezték tartozásukat.
A szolgáltatást azóta már az Alföldvíz Zrt. végzi a városba, míg a Zsigmondy jelenleg felszámolás alatt áll. Hogy pontosan hányan kapták meg a fővárosi cég behajtási felszólítását, azt nem tudják Vásárhelyen. Almási István polgármester a pénteken megtartott sajtótájékoztatón felháborítónak nevezte, hogy a behajtásról nem tájékoztatták sem a hivatalt, sem pedig a lakosokat.

Munz Károly, a felszámolás vezetője még csütörtökön a vásárhely24.hu-nak nyilatkozta, az is elképzelhető, hogy a kiküldött számlákon nem valós adatok szerepelnek, és olyanok is kaphattak felszólítást, akik már nem is tartoznak.

A város polgármestere ezt is felháborítónak tartja, akárcsak azt, hogy a cégnek nincs a városban, de még a környéken sem kirendeltsége, ahol a lakosok segítséget kérhetnének. Ezért Almási István levelet írt a behajtó cégnek, és felajánlotta, hogy a város ingyen biztosít egy irodát a városházán, ahol fogadni tudják az ügyfeleket. Továbbá azt is kérte, hogy ne terheljék a lakosokat a behajtási díjjal – ami egyébként a felszólító leveleken adminisztrációs díjként van feltüntetve –, a közel 4500 forinttal.

A pénteki sajtótájékoztató után telefonon kerestük a Credit Controll Kft.-t. A cég ügyvezetője elmondta, még nem kapták meg a levelet, s hívásunkkor értesültek a polgármester megkereséséről. Kijelentette: „kötelességünknek érezzük, hogy együttműködjünk a várossal, s minden kérést figyelembe fogunk venni. Amennyiben szükség van rá, akkor az iroda felajánlást is elfogadjuk".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogozhatott a Vásárhelyen őrjöngő férfi

A férfi egyik szomszédja azt mondta, ismerte a fiatalembert, de nem látta még ilyen állapotban. Úgy tudja, a felesége is drogárusítás miatt ül börtönben. Tovább olvasom