Délmagyar logó

2016. 05. 25. szerda - Orbán 13°C | 23°C

Edina a molett szépségek közt versenyez

Edina a molett szépségek közt versenyez
A szépség nem ruhaméret és kor függvénye - bizonyítja a Kakasszéken élő Kapocsi Jánosné is. A 44 éves, háromgyermekes anyuka nemrég gondolt egy nagyot, és benevezett egy moletteknek hirdetett szépségversenyre.
A szegedi selejtező legidősebb résztvevője, ráadásul az egyetlen nagymama volt az indulók közt Kapocsi Jánosné Edina, aki benevezett a Miss Curvy Hungary Országos Molett Szépségversenyre. Még nem tudja, hogy bejutott-e a döntőbe, később derül ki. Azt vallja, nem is ez a legfontosabb.

Edina és családja egy kakasszéki tanyán él, a 47-es főút mellett. Három gyermeke van, Ákos 24, Balázs 15, Edina pedig 7 éves. Egy hónappal ezelőtt kis unokája is született. Az asszony sokat dolgozik. Kistermelő, saját készítésű hústermékeket árul a székkutasi, hódmezővásárhelyi és az orosházi piacon.
 
Kapocsi Jánosné kíváncsian várja, bejutott-e a döntőbe. Fotó: Sandro Botti

– Megkérdeztem a férjem, mit szólna, ha beneveznék a versenyre. Támogatott. Ennek ellenére napokig nem adtam be a jelentkezést. Az motoszkált bennem, hogy tényleg oda való vagyok-e. Mit szólnak majd mások? Végül meggyőztem magam – mesélte a mindig vidám asszony, aki nem bánta meg, hogy részt vett a szegedi selejtezőn. – Jó érzés volt egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Persze azért volt bennem egy kis félsz, hogy milyen lesz a többi versenyző. Végül úgy döntöttem, önmagam adom, a kedvenc ruhámban – mesélte.

Edina olyannak fogadta el önmagát, amilyen. Mint mondta, boldog feleség, anyuka és nagymama. – A férjem soha nem várta el tőlem, hogy vékony legyek. Ilyennek szeret. Látom, hogy akik állandóan fogyókúráznak, sokszor boldogtalanok. Lehet, hogy pont azért, mert éhesek, vagy a kilók nem úgy mennek le, mint ahogy várják. Nem mondom, hogy én nem szeretnék 30 kilóval könnyebb lenni. De csak úgy, hogy este elgondolom, és reggelre már annyival kevesebb legyek, vagyis ne kelljen sanyargatnom magam – mondta nevetve. – Szeretek csinosan öltözni. Persze sok olyan bolt van, ahol csak kisméretű ruhákat árulnak.

A molettebbeknek pedig zsák fazonú holmikat kínálnak, ami, úgy vélik, ápol és eltakar. Csakhogy azok a ruhák nagyobbnak mutatják a viselőjét, mint amekkora. Én az alakot követő egyrészes ruhákat kedvelem. Homokóra alkatom van, ami szerencse.

Edina azt is elárulta, nem sok ideje jut a szépségápolásra. Havonta egyszer jár kozmetikushoz, fodrászhoz pedig csak alkalmanként. – Sminkelni nem szoktam. Odáig már eljutottam, hogy vettem magamnak arckrémeket, de csak ritkán jut eszembe, hogy használjam is!

Egyre elfogadottabb a plus size világ

Nyári Anna rendezvényszervezővel egy közös modellmunka során barátkoztunk össze – tudtuk meg Botos Erika szakmai vezetőtől, aki örül, hogy egyre elfogadottabb a plus size, azaz az átlagon felüli méretekkel rendelkezők világa. – Elhatároztuk, hogy megvalósítjuk álmunkat, olyan rendezvényt szervezünk, ami a plus size lányokról szól. Mi mindketten ebbe a kategóriába tartozunk. Szeretnénk, hogy azok, akik nehezen fogadják el önmagukat, hitet, erőt, önbizalmat nyerjenek. Ne a magazinoknak, a divatnak és az aktuális trendeknek akarjanak megfelelni, elsősorban önmagukban higgyenek!

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraélesztés a Németh Lászlóban

Újraélesztés a Németh Lászlóban
Elsősegélynyújtó tréninget tartottak szombaton a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános… Tovább olvasom