Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Edináék Eurodisneyben jártak

Rengeteg élménnyel tért haza Eurodisneyből lapunk Szín 5-ös játékának nyertese, a vásárhelyi Kardos Edina és családja. A most harmadikos kislány kedvencével, Micimackóval ugyan nem találkozott, de számos más mesehőssel igen. A párizsi séta során gyalogosan mentek fel az Eiffel-torony második emeletére.
A nyertes Edina húgával a Eurodisney trónján
Színes prospektusokat, képeslapokat, térképeket és saját készítésű fényképeket nézegetve emlékeztek vissza Kardos Edináék arra a négy csodálatos napra, melyet lapunk jóvoltából tölthettek el Párizsban. A most harmadik osztályos vásárhelyi kislány Szín 5-ös játékunk fődíját nyerte meg: egy családi nyaralást Eurodisneybe.

– Most először ültem repülőgépen, de abszolút nem féltem. Húgom, Anita és én is ablak melletti helyet kaptunk, így már a levegőből megnézhettük Párizst – mesélte a József Attila Általános Iskola kitűnő tanulója.

A két kislányt és szüleiket annyi rengeteg látnivaló, program fogadta Eurodisneyben, hogy alig tudtak közülük választani. Többek között jártak Csodaországban, Pán Péter és Pinokkió otthonában is. Edina nagy kedvence Micimackó, de bánatára a folyamatosan mézre éhes medvével nem sikerült találkoznia. Kárpótlásul kapott szüleitől egy plüss Micimackót.

Felelevenítik az emlékeket. A Kardos család a Párizsban készített felvételeket nézi. Fotó: Tésik Attila
Több játékot is kipróbált a vásárhelyi család. A pinokkiós vasúttal az utazás végén egy bálna gyomrában kötöttek ki, s mint a könyvben, a parkban is valódi kisfiúvá változott át a fabábu.

Azért jutott idő a francia főváros megismerésére is. Elsétáltak a diadalívhez, megnézték a Notre Dame-ot és természetesen nem maradhatott ki a programból az Eiffel-torony sem. Párizs jelképének második emeletére lifttel is fel lehet jutni, de Kardosék a lépcső mellett döntöttek.

– Hatszáz fokot kellett megmásznunk, mire felértünk. Kicsit elfáradtam, de sokkal jobb volt így, mint lifttel – folytatta Edina. A kislány nem nagyon akart hazajönni, de azt már várta, hogy az iskolában elmesélhesse, merre is jártak. Edina nem üres kézzel tért haza Párizsból, ugyanis az összes osztálytársát megajándékozta francia édességgel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új képzési rendszer Vásárhelyen

Kétszázhuszonhét elsőéves hallgatóval kezdte meg az idei tanévet a Szegedi Tudományegyetem… Tovább olvasom