Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 23. csütörtök - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Elfogadták a tramtrain nyomvonalát Hódmezővásárhelyen

Elfogadták a tramtrain nyomvonalát Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Elfogadták a vásárhelyi közgyűlésen a tramtrain megvalósíthatósági tanulmányát, és szavaztak a városon belüli nyomvonalról is.

Imre Péter - Délvilág napilap - 2012.06.07. 21:28
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A tegnapi vásárhelyi közgyűlésen a közlekedés volt a középpontban. Kovács Pál szakmai főtanácsadó arról számolt be, hogy a lakossági észrevételek, panaszok figyelembevételével korrigálják a városi buszközlekedés rendszerét. A 7-es és a 13-as vonal két-két, a 16-os pedig három új járattal bővül, és a menetidőket is korrigálják. Mucsi László, a városfejlesztési és üzemeltetési iroda vezetője elmondta: 1,8 kilométer hosszú, 7000 négyzetméter földút kap aszfaltborítást, ami bruttó 78 millió forintjába kerül az önkormányzatnak.

A képviselők tárgyaltak a tramtrainről, a Szeged és
Hódmezővásárhely belvárosát összekötő villamosvasútról. Az elkészült megvalósíthatósági tanulmányt a szakemberek ismertették, s ebből kiderült: a projekt minden uniós követelménynek megfelel, így EU-s támogatásra jogosult. A tervek szerint Vásárhelyen 3,5 kilométeres, egy nyomvonalú villamospálya épülne, 5 megállóval, 1 kitérővel, a szerelvények a két városban villamos, a vasúti pályán dízelmeghajtással közlekednének. Hasonló vegyes tramtrain rendszer található például a németországi Kasselben. A megvalósíthatósági tanulmányt 1 tartózkodással, a három nyomvonaltervezet közül az A verziót (Népkert, Ady Endre utca, Tóalj utca, Szőnyi utca, Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky utca, Nagyállomás) pedig egy ellenszavazattal fogadta el a vásárhelyi közgyűlés.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 20 hozzászólás
Moderálásra küldöm 20. Pengemester 2012.06.16. 15:45

Booo, nálad a 2 pont. Elkerülő út nélkül agyrém az amúgy is szűk keresztmetszetű Andrássy utat tovább terhelni. Napközben így is rémálom a körforgalom és az Emlékpontnál lévő lámpa közötti szakasz.

Moderálásra küldöm 19. booo 2012.06.10. 12:08

Szerintem is egy felesleges pénzszórás még akkor is, ha unyijó támogatja! De nekem egyből az szúrta ki a szememet, hogy a nyomvonala pont ott halad amit az elmúlt 3-4 évben újítottak fel, vagy alakították át. Ady- Szőnyi körforgalmak, János téri turbó (agyrém) körforgalom mind felesleges pénzkidobás volt? Ugyanis szerintem azokat az építéskor szét kell verni és újjá kell építeni!
A másik hogy egy kötött pályás közlekedési eszköz sosem érheti utol a a szabad pályást. Egy buszközlekedést mindig az igények szerint lehet varilálni, egy kötött pályást viszont csak súlyos milliárdokból!

Ja, és amit eddig még nem reklámoztak, elárulhatnék hogy KI fogja szervizelni, karbantartani, és felújítani ha egyszer elérkezik az ideje? És az sem mellékes hogy ki fizeti a révészt és mennyit kóstál !?

Moderálásra küldöm 18. kánaán 2012.06.10. 08:21

Ha még nem tűnt volna fel, akkor elmondom:
Nem az a lényeg, hogy valaminek van-e értelme, vagy nincs.
Állítólag ez egy 13 milliárdos beruházás.
Szerintetek mennyit lehet ebből szakítani?
Na ez itt a lényeg.
Múzeum, színház, szobor vagy villamos.
Tök mindegy, csak jó legyen a "jutalék"...

Moderálásra küldöm 17. eldorádó 2012.06.09. 20:40

11. Én2
Hol élsz te? Vásárhelyen, ha pénz és munka nincs is, de hely éppen van! Egy vasúti nyomtáv elfér a kijelölt nyomvonalon. (másrészt, az érintett vasútvonalat nem zárják be ;-)
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/09/vasut_imf/

Moderálásra küldöm 16. abai 2012.06.09. 13:12

Szerintem 20 percenként nagyon sűrűn járna. Óránként legfeljebb kettő kellene. És akkor annyi a buszközlekedésnek, már ha olcsóbb lenne a viteldíja.

Moderálásra küldöm 15. killust 2012.06.09. 10:23

Idióta pénzszórás!!!

Moderálásra küldöm 14. buckapatkany 2012.06.08. 23:38

Nyugalom emberek, azt hallottam, hogy 2020-ra lesz kész! Ez vajon igaz?

Moderálásra küldöm 13. Malaci50 2012.06.08. 17:10

Nekem ez egyszerűen hihetetlen! Ismét sok-sok pénzt lehet elkölteni párhuzamosan már létező közlekedésre!
Nem elég, hogy kilóg a lóláb, rendesen kivan a lópopó is a nadrágból!
Mind a két város eléggé jól el van adósodva. ...Mi is kéne még... Még egy csomó adósság az UNIÓS támogatás önrészéhez?!
Van tapasztalat Szegeden! Megépült az új villamosvonal, s az üzemeltetési többletköltségek miatt szűkíteni kellett a szolgáltatások hosszát, színvonalát takarékossági okokból.
Ennek a tramtrain vonalnak a költsége sem lesz alacsony! Miért kell mindig nagyot álmodni és arra ébredni, hogy a beleér a bilibe a kéz? Fel kéne már ébredni!!!

Moderálásra küldöm 12. buckapatkany 2012.06.08. 15:25

Végre valami újítás Vásárhelyen és Ti nem örültök neki. Talán ez a villamos vonat az utolsó mentőöv. Ez összekötne minket Szegeddel. Vásárhely önmagában, egyedül elsüllyed, ezért össze kell fognia, össze kell tartanunk Szegeddel.
Több turista fog átjönni Szegedről Vásárhelyre, ha ez megépül, vagyis többen jönnek a hotelekbe vendégként, ja és a buszközlekedést is pótolná Vásárhelyen.

Moderálásra küldöm 11. Én2 2012.06.08. 12:07

Felesleges pénzköltés. Vásárhelyen nincsennek olyan utcák ahol elférne, itt már nem lehet közlekedni sem.Van jobb ötletem, hogy hová költsék a pénzt. Ezzel nem lesz élhetőbb város Vásárhely.


20 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...