Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Előkészítették az elkerülő út építését

Hódmezővásárhely - Az északi elkerülő út évek óta téma, különösen azért, mert már minden nagyobb megyei város elkerülő útjai megvalósultak, kivéve Hódmezővásárhelyt – közölte Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és építéshatósági irodájának vezetője.
Készült megvalósíthatósági tanulmány, a közgyűlés a nyomvonaltervek közül elfogadta a legmegfelelőbbet. A teljes mértékben állami beruházásból, mintegy 27 milliárd forintból létesülő északi elkerülő Kopáncs és Kishomok térségében ágazna le a 47-es számú főútról, majd a Bodzási úton – a Bordás-dűlőt érintve – haladna tovább, átmenne a szentesi vasút felett, a mártélyi utat a temető után keresztezné csomópontot kialakítva, a 45-ös utat a töltésen belül keresztezné, majd a Rárósit, és az ATEV-nél csatlakozna vissza a 47-es főútra a 13 kilométeres elkerülő – sorolta az irodavezető.

– A beruházás a közbeszerzési eljárásnál tart, öt cég tett árajánlatot, és a napokban várható a kivitelező kiválasztása, majd a szerződés megkötése – mondta Mucsi László. A látványosabb földmunkáknak a következő esztendőtől lehetnek tanúi a vásárhelyiek.

Az egyik lakossági fórumon szóba került, hogy az építtetőkre – mint említettük, kivitelező még nincs – hivatkozva a visszacsatlakozáshoz közeli tanyatulajdonosokat megkeresték, a környékükön, a munkálatokhoz szükséges homokbányát nyitnának. Mucsi László ezzel kapcsolatban elmondta: a szolnoki bányakapitánysághoz nem érkezett erre vonatkozó engedélykérelem, és az „indulási oldalon" létezik már működő homokbánya. Az elkerülő várhatóan 2016-ra készülhet el.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felavatta székkutasi üzemét a Herbária

A Dél-Alföldi Operatív Program keretében bruttó 100 milliós fejlesztést hajtott végre a Herbária Zrt. székkutasi, gyógynövény-feldolgozó és teaüzemében. Tovább olvasom