Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 23°C Még több cikk.

Érettségi előtt kirándulás Erdélybe

A vásárhelyi ötlet a Határtalanul! programban, a kormány támogatásával, a Rákóczi Szövetség szervezésében valósul meg.
– Az a célunk, hogy olyan magyarokat neveljünk Vásárhelyen, mint egykor az őseink – mondta sajtótájékoztatón Grezsa István kormánybiztos, vásárhelyi önkormányzati képviselő. Ezt azzal kapcsolatban említette, hogy Vásárhelyen – az országban egyedülállóan – második éve valamennyi érettségi előtt álló diák ingyenesen Erdélybe látogathat, hogy megismerje az ottani magyar közösségeket, természeti, kulturális és történelmi értékeket.

A vásárhelyi ötlet a Határtalanul! programban, a kormány támogatásával, a Rákóczi Szövetség szervezésében valósul meg. Tavaly 354, idén 392 végzős látogat, illetve látogatott el Erdélybe – 5 napos turnusokban váltva egymást –, és már csak két csoport van hátra. A városnak mindig is erős volt a kötődése nemzettestvéreihez. – A Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címmel a város kiállt a határon túli magyarok mellett. Érdekes, hogy még ma is, amikor már elnyerhető az állampolgárság, jelentkeznek olyanok, akik szeretnének a város tiszteletbeli polgárai lenni – közölte Grezsa.

A Rákóczi Szövetség 1989 óta dolgozik a magyar–magyar kapcsolatokon a Kárpát-medencében, például a magyar nyelvű iskolák egymásra találását is segíti. A diákutaztatás 1994-től indult, 2010-ben kibővült, azóta egyre több tanintézmény és nebuló élvezi a kirándulásokat. Tavaly 13 ezer 500, idén eddig már több mint 15 ezer diák utazhatott külföldre, 365, illetve több mint 400 iskolát képviselve. Ezeket az adatokat már Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára mondta el.

Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója arról szólt, hogy a diákok nagy örömmel fogadták a változatos programokat. – A jelentős történelmi, irodalmi, földrajzi helyszínekre tett látogatások szerepet játszanak magyarság- és nemzettudatuk formálásában, és az érettségire való felkészülésben is segítenek – fogalmazott Balázs.

– A magyar nyelvű óvoda és iskola az a lehetőség a határokon túl, amellyel az identitás megőrizhető és erősíthető – közölte Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Hozzáfűzte: 2003 óta működik egy program, amely a magyarul tanulást ösztöndíjjal támogatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új ruhát kapott a vásárhelyi honlap

Megújult, úgy is fogalmazhatunk, új ruhát kapott Hódmezővásárhely hivatalos honlapja; az új szlogen és jelszó, az Örökségünk a lendület pedig egyszerre idézi és összeköti a múltat, a jelent és a jövőt - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán alpolgármester. Tovább olvasom