Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Fasort ültetnek a vásárhelyi sétálóutcán

Hómezővásárhely - 36 juharfa ültetését kezdték el kedden a vásárhelyi Dr. Rapcsák András utcán, a Kossuth tér és a Lázár utca közötti szakaszon.
Fotó: Korom András
Fotó: Korom András

Az eddig itt lévő hársak többségét azért kellett kivágni, mert már nem bírták a belváros klímáját: tavaly tavasszal ugyan kizöldültek, ám augusztus elején már le is dobták lombkoronájukat – tudtuk meg Mucsi Lászlótól, a városfejlesztési iroda vezetőjétől. A juharok – melyekből oda is ültetnek, ahol évtizedek óta nem voltak fák – egységes fasort képeznek. Koronájuk ugyan árnyékot ad majd, de nem takarja el az épületek most felújított homlokzatát.

Olvasóink írták

  • 8. eldorádó 2012. április 28. 21:54
    „Álldogálnak a fotón látható jómunkásemberek, de legalább addig sem tesznek kárt!”
  • 7. Lázárhelyi 2012. április 26. 16:12
    „Ezzel a képviselő testületi fa(.)sorral kellene már kezdeni valamit. Még a végén élhetőbbé válna a város.”
  • 6. Lillencs 2012. április 26. 15:44
    „Tegnap este néztem a fákat, akkor még nem voltak elültetve, a földlabdájuk teljesen kiszáradt, a levelek is fonnyadtak rajtuk. Remélem megfogják, de nem sok esélyt látok rá. Arra pedig kíváncsi leszek, hogy még hányszor kell majd felszedni a díszburkolatot, és még hány évig fog épülni ez a felesleges sétálóutca... Egyébként szeretem a juharfákat, nem ők tehetnek róla.”
  • 5. Lázárhelyi 2012. április 25. 21:44
    „Mint a hárs, én se bírom a belváros klímáját, de remélem soha nem fogok be(narancs)sárgulni!”
  • 4. booo 2012. április 25. 19:03
    „És mikorra fog megnőni az a fa? 10-20 év???”
  • 3. clarification 2012. április 25. 17:30
    „A juhar fa jó ötlet! Hárs is kellene! Minél több szép fát a városba!!!!!!!!”
  • 2. Én2 2012. április 25. 13:04
    „Majd a hajléktalanok ott fognak sétálni.”
  • 1. balihoho 2012. április 25. 08:52
    „Most már értem, miért verik szét a már le rakott dísz burkolatot a páros oldalon, de nem lehetett volna ezt a felesleges kár okozást elkerülni? És ha már a sétáló utcáról van szó: Az óriás táblák szerint, legalábbis az azokon feltüntetett határidő szerint, a sétáló utcának, már műszakilag átadott állapotban kellene lennie! Lesz itt kötbér bevétele jócskán a városnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kéri László képeiből nyílik kiállítás a vásárhelyi kapitányságon

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is neves, Tornyai-plakett díjjal kitüntetett, Hódmezővásárhelyen élő és alkotó képzőművész munkáiból nyílik kiállítás a városi rendőrkapitányságon. Tovább olvasom