Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Glauber professzor, a Nobel-díjas fizikus Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A 87 éves Nobel-díjas fizikus, Roy J. Glauber tartott tegnap előadást a vásárhelyi Németh László-iskolában, az önképzőkör vendégeként.
– Iskolánk históriájának egyik legjelentősebb napja a mai, hiszen Roy J. Glauber személyében Nobel-díjas tudóst láthatunk vendégül – mondta Árva László, a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Kószó Péter alpolgármester hozzátette: ez a város életében is nagy esemény, mert utoljára öt-hat évtizede járt Hódmezővásárhelyen Nobel-díjas – Szent-Györgyi Albert.

A 87 éves fizikus a Németh László Természettudományos Önképző Kör konferenciájának vendége volt, előadást is tartott. Figyelmesen hallgatta Csernák Attila (11. a) és ifj. Csókay Miklós (10. a) angol nyelvű beszámolóját „És mégis forog" címmel a Foucault-ingáról, amelyből az intézményben is található egy példány. Glauber professzor mécsessel égette el az ingát „féken tartó" kötelet, amely így útjára indulhatott, és újra bizonyíthatta: mégis mozog a Föld.

A 87 éves fizikus a Németh László Természettudományos Önképző Kör konferenciájának vendége volt, előadást is tartott.
Roy J. Glauber a 87 éves fizikus a Németh László Természettudományos Önképző Kör konferenciájának vendége volt, előadást is tartott.

– Kisdiák voltam, mikor iskolánk igazgatója „összetrombitálta" egy helyre a tanulókat, Nobel-díjas vendég érkezett hozzánk. Előtte tarthattam előadást egy távcsőről, ez nagy élmény volt számomra, és inspirációt adott a jövőre. Ezekben a műhelyekben nevelődhetnek a jövő nagy tudósai, ezért is fontos az iskolai önképzőkörök tevékenysége. Támogatom őket, és szívesen vállalok szereplést rendezvényeiken, ahogy most Gyöngyösön és Hódmezővásárhelyen – mondta Roy J. Glauber, aki Bronxtól Stockholmon át Hódmezővásárhelyig – a fény útját követve címmel tartott előadást. Felszólalt Kiss Tamás (11. a) és Török Lili (10. a), valamint Csörgő Tamás fizikusprofesszor is.

Fényes élet
Az 1925. szeptember 1-jén született amerikai Roy J. Glauber fizikus 2005-ben a fény természetének kutatásában elért eredményekért, a fényrészecskék kvantumoptikai tulajdonságainak elméleti elemzéséért kapott Nobel-díjat. A Harvard Egyetem professzora Csörgő Tamás vendégeként, munkalátogatáson tartózkodik néhány napig hazánkban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangrobbanás Hódmezővásárhely belvárosában

Enyhébb, első és másodfokú égési sérülést szenvedett az áramszolgáltató két munkatársa tegnap Vásárhely belvárosában. Tovább olvasom