Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 13°C | 22°C Még több cikk.

Gyümölcsöt, paprikát vert a jég a megyében

Mindszent - A biztosítók csak abban az esetben térítik meg a jég okozta károkat a gazdálkodóknak, illetve lakóház- vagy járműtulajdonosoknak, ha a szerződés alapkockázatai között szerepel ez a tétel.
Május elején diónyi nagyságú jég hullott Mindszentre, amely elverte a paprikapalántákat és a gyümölcsfák többségét. A megkérdezett gazdák nem fordultak biztosítóhoz.

Beszámoltunk arról, hogy május elején Mindszenten, illetve két héttel később Csongrádon jégeső esett. Mindszenten elsősorban a paprikapalánták, gyümölcsfák károsodtak, a mélyen fekvő csongrádi Alsóvároson, ami még csatornázva sincs, inkább az udvarokra, pincékbe betört víz jelentette a problémát.

Ennek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, vajon mit tehetnek a károsultak, kaphatnak-e anyagi segítséget. Felkerestük telefonon az Allianz Hungária budapesti központját, ahol megkérdeztük, mit kell tenni jégkár esetén. A biztosító marketing- és kommunikációs osztályán válaszoltak is nekünk.

Egymást segítik a gazdák

A mindszenti Ménesi István egyholdnyi pritaminpaprikáját teljesen elverte a májusi jég. Gazdatársai azonban összefogtak, s kapott tőlük egészséges palántákat, így neki is lesz termése. Elárulta, hogy a falugazdász tanácsára hallgatva a jégkárt jelentette a megyei FVM-hivatalnak, de egyelőre nem kapott válszt. Hozzátette, nem sok reményt fűz hozzá, hogy megtérül a kára.

A jég- és elemi kár biztosítása, illetve a jég- és elemi kár hozambiztosítása a gazdálkodók által termelt szántóföldi növények és kertészeti kultúrák jégveréskárára nyújt fedezetet. Ezek a kockázatok jelentik egyébként a növénybiztosításokon belül a legnagyobb tételt.

A cég úgynevezett Hungária Otthonbiztosítások szolgáltatásának alapkockázatai között szerepel a jégverés. Megtérítik a biztosított fő- és melléképületeiben, valamint egyéb építményeiben keletkezett jégkárt. Így például fizetik a jég verte tető helyreállítását, a kilyukadt tető miatti beázás okozta károkat is. Viszont nem térítik meg a vakolatban, a szabadon tárolt ingóságokban keletkezett jégkárt.

A gépjárművek esetében pedig a cascóval lehet rendezni ezt a problémát, amennyiben az elemi károk kockázati tényező benne van a szerződés feltételeiben.

Mi a teendő jégkár esetén? Elsőként be kell jelenti, amit a kárfelmérés követ. Jó, ha lefotózzuk, mi sérült meg a jégverés során. A kárfelmérő kimegy a helyszínre, és maga is meggyőződik az esetről.

Hevesi István mindszenti önkormányzati képviselő – aki maga is gazdálkodó – elmondta, a kisvárosban lévő meggy-, cseresznye-, őszibarack- és almafáknak az idén alig lesz termésük. Az a leendő gyümölcs, amit a jég nem vert le, sem tud rendesen kifejlődni, mivel gombásodni kezdett. Nála csak a meggy ment tönkre, de nem fordul biztosítóhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júliusban, majd szeptemberben is változik a parkolási rend

Hódmezővásárhely - Folyamatosan változik Vásárhely belvárosának parkolási rendje. A Kossuth tér… Tovább olvasom