Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Háromhavi olvasnivaló ajándékba

Hódmezővásárhely - Annyira megszerette lapunkat a vásárhelyi Villeroy & Boch Magyarország Kft. első német kereskedelmi igazgatója, hogy nyugdíjba vonulása alkalmából háromhavi lapszámot is kapott egykori munkatársaitól. Wolfgang Thiesernek a németországi Mettlachban adták át az ajándékcsomagot.
Annyira megkedvelte lapunkat Wolfgang Thieser, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. első német gazdasági-kereskedelmi igazgatója, hogy bár 1994-ben visszament Németországba, azóta is gyakran kérte vásárhelyi munkatársait, küldjenek neki a Délvilág számaiból. Pedig Wolfgang Thieser régen, még 1992 és 1994 között állt a vásárhelyi szaniterüzem élén. Míg nálunk élt, nemcsak lapunkat, de a magyarokat is megszerette.

– Nagyon szerette a Délvilágot, éveken keresztül olvasta. Az újságból tájékozódott arról, mi történik Vásárhelyen és a megyében. Mi- után elment tőlünk, még éveken keresztül kérte, hogy gyűjtsük össze a lapot, és küldjük ki neki – mondta Sebesi Bálint ügyvezető, aki együtt dolgozott Wolfgang Thieserrel a vásárhelyi gyár élén. Hozzátette: a német igazgató számára alaposan megkönnyítette az újságolvasást, hogy elég jól megtanult magyarul.

Wolfgang Thieser 1994-ben utazott vissza a németországi Mettlachba. Díszcsomagolásban kapta lapunkat. Fotó: DM/DV
Wolfgang Thieser 1994-ben utazott vissza a németországi Mettlachba.
Díszcsomagolásban kapta lapunkat. Fotó: DM/DV

– Két év alatt elsajátította a csöppet sem könnyen tanulható magyart. Igaz, az is kiderült, hogy volt nyelvérzéke, hiszen amikor Olaszországban élt, akkor az olaszt, amikor pedig Mexikóban lakott, akkor a spanyolt tanulta meg.

– Köszönöm, hogy ezzel is gondoltak rám! Lesz mit olvasgatnom! – köszönte meg Wolfgang Thieser a vásárhelyi gyár meglepetésajándékát. A Vásárhelyről Mettlachba küldött ajándékcsomagba a névre szóló tokaji bor, a magyar szólás- és közmondásgyűjtemény mellé ugyanis a Délvilág utóbbi három hónap alatt megjelent lapszámait is elrejtették egykori hódmezővásárhelyi munkatársai.

Olvasóink írták

  • 3. efje 2009. július 12. 20:46
    „A metlakitot Mettlachban kezdték el gyártani?”
  • 2. 48fremail 2009. július 11. 07:48
    „Szemét export németországba”
  • 1. Riri 2009. július 10. 11:36
    „Apám! De nagy hír...........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Disznóknak adják a magyar almát

Hódmezővásárhely - A földön hagyja megrohadni 800 almafája termését Szél Gábor. A vásárhelyi gyümölcstermesztő már disznókkal is feletetett mintegy 150 ezer forint értékű almát. Tovább olvasom