Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

Horror Vásárhelyen: betonkockába zárták a gorzsai élőhalottat

A poszttraumás stressz-szindróma tette tönkre a vásárhelyi férfit, aki nem tudott szabadulni háborús emlékeitől. Közveszélyes volt, de nem vállalták ingyen az elmegyógyintézetek: betonkockába zárva raboskodott a tanyán.
Alig 18 éves volt a hódmezővásárhelyi tanyavilágban élő Olasz Albert, amikor elvitték katonának - komoly sebesülés nélkül úszta meg az első világháborút. Legalábbis szemre, mert azt senki sem tudta, mi rejtőzik belül. Évekkel a leszerelés után törtek felszínre az emlékek, és Albert egyre kezelhetetlenebb lett - a történetet az Index idézi. Először "csak" felriadt álmából, kiáltozott éjszakánként: "Jön az ellenség, hurrá!", úgy kellett lefogni, hogy lecsillapodjon. Aztán veszélyessé vált a saját családjára. Két évvel azután, hogy hazatért, saját anyjára emelt baltát, egyik testvérét késsel megnyomorította, a másiknak a nyakát akarta elvágni. Elmegyógyintézetben azonban nem tudták elhelyezni, hiába próbálkoztak: nem tudták fizetni az ápolási díjat, haza kellett hozni Szegedről. Papíron ugyan nem minősültek szegénynek, de a 130 pengős havi összeget nem tudták előteremteni - így maradt a félelem.

Volt, hogy az apára támadt kapával, volt hogy az anyára bicskával: az apja fejéből tenyérnyi bőrdarabot harapott ki egy veszekedés alkalmával. A hódmezővásárhelyi pszichiátria díját sem tudták tartósan fizetni: végül egy - talán őrült - hivatalnok ötlete nyomán betonkalyibát húztak fel a tanyán. Oda zárták el szerencsétlen Olasz Albertet, aki poszttraumás stressz-szindrómában szenvedhetett - de ennek kezelésével csak ebben az időszakban kezdtek megpróbálkozni. Olaszéknak pedig pénz híján maradt a "házilagos módszer": a betonbunker. A szomszédban lakó nyugdíjas huszárszázados végül megelégelte, hogy a hivatalok nem foglalkoznak a problémával, és értesítette a sajtót - a tudósító is megdöbbent azon, ami fogadta. A fiútól az apa bevallása szerint sem volt se éjjelük, se nappaluk, ordított, tört-zúzott, amíg volt mit, rimánkodott. A Pesti Napló tudósítója az alábbiakat tapasztalta:
 

Leírhatatlan, állatokat is megszégyenítő bűz csapja meg az orrunkat. A sarokból egy emberi alak ugrik a vasrácshoz. Fekete szakálla a mellét veri, válláig érő torzonborz hajával, viaszsápadt arcával, az őrület lángjától izzó szemével leírhatatlanul szennyes, rongyos egy szál ingben, bokáig érő bűzös, mocskos, szalmával kevert utálatosságban áll a rács mögött Olasz Albert, a világháború rémségeitől elmebajt kapott vásárhelyi katona, és két csontvázkezével rázni kezdve a rácsot, artikulálatlan hangon bömbölni kezd.

A vásárhelyi tisztiorvossal beszélve nyilvánvaló lett számára, hogy csak a városban még 3-4 embert tartanak ilyen módon elzárva - közveszélyes, de ápolását intézményben kifizetni nem tudja a család -, és másutt az országban is elfogadott a "házi gondozás". A fiú közveszélyes, de így kárt tenni senkiben nem tud - a megdöbbentő körülmények ellenére hivatal ezt nem bünteti.

Amikor a riporter megkereste Nyírő Gyulát, a magyar pszichiátria egyik legnevesebb alakját, még megdöbbentőbb dolgok derültek ki. A neves orvost megdöbbentette a hivatalnok javaslata, és az is, hogy közel húsz éve állnak fent ezek az állapotok. Szakvéleménye szerint a "magánzárkás" elzárás is a lehető legrosszabb, ami ilyenkor a beteggel történhet, és felvilágosította a riportert, hogy a vásárhelyi hivatalnokok elhallgattak egy fontos körülményt. Ilyen esetekben (minimális vagyonnal rendelkező család) minden állami elmegyógyintézet igazgatójának joga van a pácienst felvenni, és szükséges ideig (akár élete végéig) ingyenes ellátást biztosítani számára. A Gorzsa-tanyai élőhalott szülei véget tudnak vetni fiuk embertelen gyötrődésének: hatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolniuk fiuk közveszélyes elmebetegségét. Ennek a bizonyítványnak birtokában a belügyminisztertől kérniük kell fiuk felvételét valamelyik állami intézetbe, emellett igazolniuk kell, hogy az orvosi költségek viselése tönkretenné a családot. Ha mindez megtörténik, Albertet élete végéig eltartják és kezelik valamelyik állami intézményben. További sorsáról nem tudunk, de remélhetőleg megnyugtatóan rendeződött.

(leadképünk illusztráció - a szerk.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezer fával növelnék Hódmezővásárhely tüdejét a civilek

,,Ültessünk el 1000 fát Vásárhelyen" címmel hirdetett akciót a város egyik legfiatalabb civil szervezete, a bejegyzés alatt álló Vásárhely Jövőjéért Egyesület. Támogatókat és dolgos kezeket keresnek. Tovább olvasom