Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Húszan pályáztak alkotóház-igazgatásra

Három héten belül új vezetője lehet a vásárhelyi közös műteremnek, valamint a Virág utcai és a mártélyi alkotóháznak, miután irányításukról lemondott Fodor József festőművész. A Magyar Alkotóművészek Közalapítvány „hotelszerűen" szeretné működtetni az intézményeket, a pályázatra húszan jelentkeztek a városból és környékéről.
A Virág utcai alkotóház rendszeresen ad otthont a művészeknek Fotó: Tésik Attila
Új vezetője lesz a vásárhelyi és mártélyi alkotóházaknak, valamint a vásárhelyi közös műteremnek, miután ezek vezetéséről lemondott Fodor József vásárhelyi festőművész, aki 1976 óta látta el ezt a feladatot. Azt, hogy ki legyen az új vezető, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány kuratóriuma még nem döntötte el.

– A vezetői állásra kiírt pályázatunkra több mint húszan jelentkeztek Vásárhelyről és környékéről – árulta el Ferenczy-Nagy István, a MAK kuratóriumának elnöke. Hozzátette: a kuratórium akár 1-3 héten belül dönthet az új vezető személyéről. Hozzátette, mindenképpen vásárhelyi személyt kívánnak megválasztani.

Információnk szerint a kiírás tág teret adott a jelentkezőknek, hiszen nem szerepelt benne iskolai végzettség, vagy az, hogy csak alkotóművész pályázhat. A döntésnél így bőven válogathat a jelentkezők közül a kuratórium, mely azonban – mint megtudtuk – mégiscsak előnyben részesíti a számviteli végzettségű jelentkezőket.

– Jelentős munkát végzett Fodor József, nemcsak mint alkotóművész, de mint művészetszervező is, a feleségével együtt, sajnáljuk hogy nem vállalta tovább ezt a munkát – tette hozzá a MAK kuratóriumának elnöke.

Az alkotóházakat a MAK a jövőben „hotelszerűvé" kívánja tenni. Az ehhez vezető első lépéseket már megtették, s most azon fáradoznak, hogy a MAK honlapján regisztrált látogatók az internet segítségével is bejelentkezhessenek bármelyikbe, azaz a vásárhelyi alkotóházba is.

– Az a célunk, hogy a művészek valóban alkotni menjenek, azaz ne csak nyaraljanak, s a jelenleginél nagyobb legyen az alkotóházak kihasználtsága – tette hozzá Ferenczy-Nagy István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elbocsátják a pedagógusokat

Kritikusnak ítéli a vásárhelyi demográfiai adatokat és az oktatási intézmények fenntartását a… Tovább olvasom