Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

III/III: Lázárt meglepte, Bacsát nem

Nem lepődött meg az MSZP vásárhelyi elnöke azon, hogy kampányfőnökük feltárta III/III-as tiszti múltját: tudott róla. A párt kitart Rummel József mellett. Lázár János polgármester viszont azt mondja, szomorú, hogy a múlt rendszer egykori védelmezője részt vesz a demokrácia alakításában.
Szombaton lapunkat idézte a legtöbb sajtóorgánum, amely beszámolt a vásárhelyi politika újabb érdekes ügyéről. Rummel József – a szocialista polgármesterjelölt, Hernádi Gyula kampányfőnöke – lapunknak nyilatkozva kereken elmondta, valóban dolgozott III/III-as tisztként, a másik két ügyosztálynál, és a Belügyminisztériumban is. Ám akkori munkájának nincs köze mostani közéleti szerepvállalásához.
A hét végén megkérdeztük Bacsa Pált, az MSZP városi elnökét, hogy a történtek befolyásolják-e a kampányukat. Bacsa azt mondta, nem. Ő egyébként nem lepődött meg a híren.

– Rummel Jóska elmondta, mielőtt megbíztuk volna ezzel a feladattal, hogy hol dolgozott, és akkor is azt gondoltam, a mostani szervezőkészsége és a jó szándéka a fontos, és nem az, mit csinált régen – mondta Bacsa. Hozzátette: – Az MSZP-re egyesek azt mondják itt Vásárhelyen, hogy mamlasz, és nem üt vissza soha. Én mégis azt mondom, az a legény, aki állja. Nem bocsátkozunk nemtelen harcba, kerüljük a személyeskedő támadásokat.

Az ellenfél, Lázár János vásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő lapunk kérdésére azt mondta, ez az MSZP belső ügye, de csalódott a politikai ellenfeleiben.
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen módszerekkel, s ilyen személlyel találom szembe magam. Szomorú, hogy aki az előző rendszerben ilyen munkát végzett, az most közvetve a demokrácia alakításában vesz részt. Tényleg élni kellett valahogy az elmúlt rendszerben, de nem volt kötelező III/III-as tisztnek lenni – mondja a vásárhelyi polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőn nyit a főposta Vásárhelyen

Hétfőre visszaköltözik az eredeti helyére a vásárhelyi főposta. Az épület átalakítása, felújítása… Tovább olvasom