Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Lázár akár a televízió nyilvánossága előtt is vitázna

Lázár János örömmel vállalja a vitát a hódmezővásárhelyi szegénység kezelésének kérdéséről, akár az ATV felajánlásával is élve, bár Hódmezővásárhely polgármestere a közszolgálati televíziót szerencsésebbnek tartaná; a fideszes politikus szerdán reagált Scheiring Gábor LMP-s országgyűlési képviselő előző napi nyílt levelére.
Lázár János közleményében úgy fogalmazott: ahogy azt már korábbi közleményében, illetve személyes levelében is jelezte az LMP-s képviselőnek, örömmel vállalja a vitát, akár az ATV felajánlásával is élve, bár a téma keltette sajtóérdeklődést ismerve, a közszolgálati televízió valamelyik műsorát szerencsésebbnek tartaná.

Scheiring Gábor nyílt levelében azt írta, hogy a szegénység elleni küzdelem világnézeti kérdéseiben kíván a hódmezővásárhelyi polgármesterrel véleményt ütköztetni.

Lázár János ezzel szemben úgy gondolja, hogy az elméleti síkra terelt vitáknál fontosabb a jelenlegi, súlyos problémák gyors és szakszerű kezelése. Mint a fideszes politikus jelezte: a vita előtt azt javasolja partnerének, látogasson el Hódmezővásárhelyre, majd azt követően vitatkozzanak a nyilvánosság előtt.

A polgármester továbbra is Hódmezővásárhelyre várja a képviselőt, hogy először személyesen vizsgálhassa meg a szegénység elleni küzdelem alkalmazott módszereit, amelyeket ezt követően a televízió kamerái előtt megvitathatnak.

Hódmezővásárhely Önkormányzata július elején a honlapján tett közzé egy listát azokról, akik "visszaélték az adóforintokból kapott támogatással". Lázár János akkori közleménye szerint "Hódmezővásárhely önkormányzata a becsületesen dolgozó polgárok, az adófizetők, a jogszabályokat betartó emberek oldalán áll, akiknek joguk van tudni, mire fordítja a város a befizetett adót, és ki az, aki visszaél az adóforintjaikból adott támogatással".

Az eljárás ellen tiltakozását fejezte a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, illetve akkori híradás szerint Jóri András adatvédelmi ombudsman vizsgálatot indít a lista jogszerűségének megállapítására. Lázár János erre válaszul arról tájékoztatta Jóri Andrást, hogy az önkormányzat nem távolítja el honlapjáról a listát.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. szuszikla 2010. július 30. 17:19
    „Lázár az atyaúristen!!! Ha ő úgy mondja az úgy van!!!
    következzék hát Lázár jános védőbeszéde:
    -Igenis kérem-parancsoljuk, hogy az is aki meghalt, eltemették netalán a mütőasztalon van, az is ugorjon ki a helyéről gyorsan és menjen azért az 500ft-os ebédjéért, ha már megigyényelte. Nézzenek pédát a polgármesterükben ő sosem, de sosem utasitotta vissza a munkát! Ő napi "32"órát dolgozik "4"beosztásban, és ő még soha, de soha nem utasította vissza a 18milliós költségtéritési "segélyt". "KözTisztességes közmunkásként" Ő mindig ledolgozozza a napi "32"órát és hogy ne jelenjék meg a parlamentben vagy a másik 3 munkahelyen olyan "sosem" volt.”
  • 26. 980815 2010. július 26. 18:00
    „Ezek akarják a szegénységet kezelni?A hmvhelyi laktanyából jan.1-el kitesznek több mint 60 vagyonőrt,olyan embereket akiknek szakmájuk van,de a válság miatt elvesztették a munkájukat,és így a laktanyában kötöttek ki.Olyan emberek akiknek családjaik vannak,adót fizettek.Mi a büdös .... képzelnek ezek magukról,hova menjen az ember dolgozni,ha mindent felszámol ez a dilettáns kormány.Ezek az emberek és családjaik már biztosan nem szavaznak ősszel a választásokon,mert nincs kire.”
  • 25. deszkás 2010. július 24. 10:21
    „BIBOO! Ezt a lekezelő modortalan hozzászólást! A hülyeségről az MSZP a beképzeltségről meg a te táborod jut az eszembe. Csak legyen ellenzék még ha szerinted "kevéssé művelt primitiv is"!”
  • 24. biboo 2010. július 22. 22:01
    „Nincs könnyű helyzetben az LMP... Pláne, hogy a neokonzervatív-neoliberális irányvonal szociálpolitikája oly közel áll a kevéssé művelt (egyelőre még!) "dolgozó" réteg kissé primitív gondolkodásmódjához...”
  • 23. Nostradamus 2010. július 22. 06:46
    „A listáról: kis körültekintés nem ártott volna. Egyet magam is ismerek róla: annyira beteg, hogy egyedül sokszor képtelen elmenni bárhova is. A gyerekei meg magasról lesz@rják.”
  • 22. deszkás 2010. július 21. 22:15
    „Ez az ember egy igazi Patyomkin herceg!”
  • 21. mazsola80 2010. július 21. 22:01
    „Megint egy kis rongyrázás!!!és kinek a pénzéből?a vásárhelyi népéből!És ki vigyorog hogy megint jót tett?hát lázár!!!!
    E kis bevezető a ma megkapott másolt Oklevélhez szólna és a mellékelt kis levélkének amit hőn szeretett polgármesterünk írt!
    Az addig oké, hogy elismerést kapott a város, szép dolog!!!De én vagy sok más ember nem kértük hogy a MI pénzünkből kiszórassa a fénymásolatokat! csak hát gondolom ebből is lett egy kis költő pénze szegény embernek!”
  • 20. Filctoll 2010. július 21. 21:41
    „Nos nekem nem pont ehhez a cikkhez kapcsolódik a véleményem:
    Látszik a FIDESZ elkezdte az elszámoltatást, törvények szerint jogtalanul és a kisemberekkel kezdve!
    T Lázár Úr!
    A FIDESZ-nek 1 törvénymódosítást kell(-ene) csak benyújtania, hogy akik nem veszik át a szociális juttatásokat azokat a rendszerből automatikusan lehessen törölni és a porcióját a várólistán soron következők megkapná.
    Ennyi az egész! Ha módosítanák a törvényt nem kéne ilyen megalázó szégyenlistát közzétenni hanem olajozottabban lehetne eljuttatni azokhoz a támogatást akik valóban rászorulnak!
    Aki nem él a lehetőséggel az törlődjön a listától és 3-5 évig ne is kerülhessen fel! Gyakorlatilag ennyi lenne a kézenfekvő megoldás!
    Itt inkább arról lehet szó hogy a téma HÍR legyen amiről az emberek beszélhessenek és amivel elterelhessék a polgárok figyelmét a nagyobb problémákról és természetesen evvel Lázár Úr nevét reklámozzák a választások előtt. 2in1”
  • 19. keiner 2010. július 21. 21:39
    „18. conair2, a problémák akkor fognak keszdeni mikor valaki olvasa, ezzek nappal nincsenek otthon és hol laknak. (ez most a második listara vonadkozik)
    Ki akkor a fellelös? Nem ök, ök nem tedtek a netbe.”
  • 18. conair2 2010. július 21. 21:23
    „Az adatvédelmet sérti minden. Sajnos én sem látok semmilyen korlátozó dolgot amivel vissza lehet fogni egy picit a visszaéléseket. Tudom, hogy a hal feje fele nemcsak pár ezer forintot lehetne találni, de akkor is.

    Ahogy egyik barátom mondaná, nézzük meg ezt a 150 embert okozott x mennyiségű "kárt". Ami nem is biztos, hogy kár, csak inkább pofátlanság. Nézzük meg pl. Bajnai-t és társait az off-shore cégeivel, egy egész ágazatot döntött meg, családok tragédiáival. Okozott kár xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx.

    Egyiket sem szabadna megengedni, de ha sok x kárt felszámoljuk akkor több mindenre jut.
    Sajnos lehet még sorolni a döglött aktákat ahol nem pár ezer forint mentek el, autópálya, grippen, kormányzati negyed, bkv, máv, metro four, különböző állatságok.

    Inkább felül kellene lecsapni egy kicsit és egyből maradna mindenre zseton. Csak az a baj, hogy vagy beállsz a sorba és tartod a pofád vagy viszlát.”
  • 17. keiner 2010. július 21. 21:17
    „13. hecsedli, ja bocs, májd következö életembe inkább japanul tanúlok. :-))))
    Képzeld el, az internet idaig is ér és lehet látni ezzek a listák az a kisváros honlapján. Szóval világa mennt.
    Azért jógom van.
    Külömben, én unnalombol tanúltam magyarúl fél éven belül, nem iskolán és magyar elödjeim sincs.
    Nem chatelem. :-))))))”
  • 16. keiner 2010. július 21. 21:11
    „12. conair2, mint a két listá törvénytelen, sérti az adatvédelmet.”
  • 15. TrombiFrédi 2010. július 21. 21:04
    „Lázár is átvette a "mutassuk meg a népnek az ellenséget" taktikát, mire nem jó az egykori cuci kelléktár???:)”
  • 14. vmagdi 2010. július 21. 21:02
    „bezony mondom nektek, ez a lazar gyerok kepes lesz bebuktatni az egesz orbankormanyt, regen is osszepaktalt az orbangyerok mindonfele gyuttmonttel, ezt nem felejti el neki a nep, de ugy latszik nem tanult :)”
  • 13. hecsedli 2010. július 21. 20:54
    „moderálva személyeskedő”
  • 12. conair2 2010. július 21. 20:48
    „Igen, de az nem szégyenlista, hanem köszönet lista. Ha jól tudom most a szégyenlista levételéről megy a vita, és ezt találják jogellenesnek nem?”
  • 11. keiner 2010. július 21. 20:43
    „8.conair, tévedsz, az is jött listára, aki télysitette, névvel, születésnappal és cimmel:
    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/150-en_a_legjobbak_listajan/2169032/”
  • 10. conair2 2010. július 21. 20:19
    „Na de itt nem arról van szó, hogy kért valaki segélyt és felkerült a listára. Itt a visszaélésekről van szó. Ne keverjük össze.”
  • 9. történész 2010. július 21. 20:16
    „Okos ember nem hőzöng meggondolatlanul. Először legyen munkahely azután kell támadni,hogy valaki nem dolgozik. Urak ne feledni egyszer fenn, egyszer lenn”
  • 8. conair2 2010. július 21. 20:14
    „Tegye is ki a listát. Ne már, hogy fizetjük a helyi adókat a központi adókat, igényel mindenki mindenféle juttatást segélyt és aztán mégsem veszi fel, mert elmenni lusta érte, és emiatt más esetleg rászoruló kimarad a körből. Ja dolgozni is kellene valamit érte? Azt sem.. Maradjon a lista igaza van Lázárnak. Aki igényelte és fel is vette, és élt az önkormányzat adta lehetőségekkel az nem került listára. Mielőtt bárki mondaná, hogy fideszes vagyok, elárulom nem vagyok az. Szerintem ez nem pártállás kérdése, hogy ezt valaki belássa.”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szereti szakmáját Ferenc, a boncmester

Eredetileg szakápolóként dolgozott, de érdekelte a patológia, így végül boncmester lett a vásárhelyi Fejes Ferenc, akit eddig csak néhány eset rázott meg. Családja elfogadta munkáját. Tovább olvasom