Délmagyar logó

2018. 11. 15. csütörtök - Albert, Lipót 4°C | 12°C Még több cikk.

Levegőt venni gyönyörű érzés - vallja a 30 éves vásárhelyi férfi: Péter új tüdőt kapott, megvalósíthatja az álmait

Budapest, Hódmezővásárhely -Új életre kapott esélyt a hódmezővásárhelyi Lhotsky Péter. A 30 éves, cisztás fibrózisban szenvedő férfi júniusban tüdőtranszplantáción esett át. Péter hónapok óta kórházban van. Nem szégyelli bevallani, férfi létére sokszor sír. Nem csoda. Lehet, hogy önök is fognak, ha megismerik az idáig vezető útját.
– Nyolc hónapos koromban derült ki, hogy cisztás fibrózisom van. Ez egy alattomos betegség. Kihat a tüdőre, az emésztésre, az egész immunrendszerre. Az orvosok nem sok jóval kecsegtették a szüleimet – mesélte el lapunknak Lhotsky Péter. A 30 éves férfival a Facebook segítségével készítettük az interjút. Péter június 9-én kapott új tüdőt. Most nem tud beszélni, mert a transzplantáció utáni közel egy hónapos mesterséges kóma alatt lebénult a nyelve.

– A kiskoromat kórházban töltöttem. Fejletlen, vékony gyerek voltam, akit még a lányok is állandóan bántottak az oviban. Az iskolában csúfoltak, mert a betegség miatt folyton köhögtem – emlékezett vissza a fiatalember. Péter 14 éves korában kondizni kezdett. Szépen fejlődött, sokat hízott, tele lett energiával, amikor övön aluli ütésként érték egy orvos szavai.

A szegedi kezelőorvosom azt mondta: „Péter, magának az érettségire már nem kell készülnie!" Padlót fogtam, összeszorítottam a fogam, és még többet edzettem

– mesélte.
 
Péter 14 éves korától kondizik. Erősítette magát. Ha ránézett valaki, nem tudta, hogy súlyos beteg.
Péter 14 éves korától kondizik. Erősítette magát. Ha ránézett valaki, nem tudta, hogy súlyos beteg.

Középiskolás korában már nem látszott rajta, hogy beteg. Mivel szégyellte, csak azoknak árulta el, akiknek muszáj volt.

A külvilág csak a köhögést vette észre. Arra azt mondta, hogy asztma vagy allergia. Nem akarta, hogy bárki is sajnálja. A férfi a középiskolás időszakát nagyon szerette. A kétéves technikusi képzés alatt viszont már többször volt beteg. Az orvosok megengedték, hogy a tű a kezében maradjon. Így suli előtt és után kapta meg az infúziót. Azután két-három órára emelkedett a napi inhalálás. Péter úgy fogalmazott: mindezek ellenére imádta az életet. Kifelé úgy nézett ki, hogy majd kicsattan az egészségtől. Közel 90 kilós volt, csupa izom. A közeli barátai egy része mégis elfordult tőle, egyszer sem mentek be hozzá a kórházba. Péternek lettek új barátai a közösségi oldalakon, akik ugyanolyan betegséggel küszködtek, mint ő. Ám sokszor előfordult, hogy akivel még egyik nap beszélt, másnap már nem élt.

Szerelmének sem merte elárulni, hogy beteg

21 éves koromban újabb pofont kaptam. Rendőrnek jelentkeztem, de az alkalmasságin az orvos hihetetlenül megalázott. Azt mondta, soha nem lehetek rendőr, mi lesz, ha a rendőrautóban halok meg. Majdnem sírva jöttem ki...

– mondta.

Péter ezután dolgozni kezdett. Nagyjából évente váltott munkahelyet, mert sokallták a kórház miatti hiányzásait.

Azután rám talált a szerelem. Zsuzsinak nem mertem elmondani, hogy beteg vagyok. Féltem, hogy elveszítem. Ekkor már tudtam, hogy szükség lesz a transzplantációra. Egyszer elküldtem neki egy tévéműsorrészletet, amelyben egy cisztás fibrózisos kisfiúról volt szó. Ő is tüdőre várt. Az interjú alatt is mellette volt az oxigénpalack. Nem sokkal a műsor után sajnos meghalt. Zsuzsi először nem értette az egészet, de azután kapcsolt, és megkérdezte, hogy azért köhögök állandóan, mert nekem is ugyanez a betegségem? Elmondtam, csoda, hogy még élek. Zsuzsi nem hagyott el, hanem felnézett rám. Akkor fogadtam el, hogy ez a betegség nem szégyen. Ezután jöttek csak az igazi megpróbáltatások

– mesélte.

Péter állapota egyre rosszabb lett. Ennek ellenére napi nyolc órát dolgozott a vásárhelyi Euronicsban, amelyet élete legjobb munkahelyének tart. Itt sem árulta el, hogy beteg. – Reggelenként három órát inhaláltam, utána irány Deszk, az infúziós kezelés. 10-kor már a munkahelyemen voltam. Munka után pedig megint Deszk. Éjfélre értem haza. Fél 4-kor már kelni kellett, hogy inhaláljak. Közben folyamatosan lázas voltam. Embert próbáló időszak volt. Végül eljött az idő, amikor a főnökömnek mindent el kellett mondanom. Nagyon megértő volt. Ha felépülök, várnak vissza! – osztotta meg az örvendetes hírt is lapunkkal.

Újra meg kellett tanulnia járni, beszélni

Péter januártól már oxigénpalackon élt. Zsuzsival, a barátnőjével összeköltöztek. Egyik nap befulladt. A tüdeje végleg felmondta a szolgálatot. Pesten műtüdőre tették.

A műtüdőt hetente cserélik. Az orvosok azt mondták, általában egyet vagy kettőt bír ki az ember. Én a harmadikon is túljutottam. De akkor már a számon és az orromon is dőlt a vér. Mesterséges kómában tartottak. Azt hittem, hogy csak alszom. Szörnyű volt, láttam a temetésem, a koporsómat...


Közben riasztást kaptak egy tüdőről, de az Péternek nem volt megfelelő, sőt, a második sem. Újabb probléma merült fel, mert a férfi szervezetébe gomba került, ezért majdnem levették a transzplantációs listáról.

– A barátnőm és a szüleim mindennap mellettem voltak. Az utolsó pillanatban jött a tüdő, a harmadik. Június 9-én műtöttek meg. Utána még három hétig mesterségesen lélegeztettek. Kiderült, hogy a műtüdőkezelések alatti mesterséges altatás miatt nem mozog a lábfejem, és a nyelvem is lebénult. Mindemellé kétoldali tüdőgyulladást is kaptam.
 
A vásárhelyi fiatalember a transzplantáció után 35 kilót fogyott. A mesterséges kóma miatt sem járni, sem beszélni nem tudott.
A vásárhelyi fiatalember a transzplantáció után 35 kilót fogyott. A mesterséges kóma miatt sem járni, sem beszélni nem tudott.

A 30 éves férfi ekkor sem adta fel. A tüdőgyulladás elmúlt, és járni is újratanult. Esett, kelt, mára a mankót is eldobta. Még az orvosok is csodálták az akaraterejét. Most a lépcsőzést gyakorolja. Beszélni is újra kell tanulnia, ami lassan ugyan, de halad.

Tele van tervekkel

Férfi létemre sokat sírok, de nem szégyellem. Az élet szép, és tele vagyok tervekkel. Azt mondják az orvosok a cisztás fibrózisban szenvedőknek, hogy minél tovább kell húzni a saját tüdővel. Nekem 30 évig sikerült. Állítólag 15 év után az új tüdő is felmondja a szolgálatot. Erre én azt mondom, már kisgyerek koromban azt mondták a szüleimnek, hogy nem fogok sokáig élni. Nem lett igazuk, úgyhogy ezt sem hiszem el. Mindent megteszek azért, hogy felépüljek!

– fogalmazott a férfi.

Péter egyik vágya, hogy barátnőjével, Zsuzsival eljussanak Thaiföldre. A műtét után leghamarabb egy év múlva ülhet repülőre. 35 kilót fogyott, ezért fizikailag is össze kell szednie magát. Otthon már készül a steril szoba. Hogy mikor mehet haza, még nem tudja. Annyi bizonyos, fél évig napi 12-szer kell inhalálnia. Egy évig csak maszkban és kesztyűben mehet mindenhová.

A tüdőátültetés utáni első évben minden nap ajándék. Utána már nem kell annyira tartani a kilökődéstől. Bár legyengültem, jól vagyok és bizakodom! Leírhatatlan érzés 30 év után úgy létezni, hogy nem köhögök. Levegőt kapni pedig gyönyörű érzés!

– tette hozzá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíróság elé kell állnia Márki-Zay Péternek - Szabó Bálint jelentette fel

Bíróság elé kell állnia Márki-Zay Péternek - Szabó Bálint jelentette fel
Márki-Zay Pétert Szabó Bálint jelentette fel, akit egy tévéműsorban többszörösen elítélt bűnözőnek… Tovább olvasom