Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 8°C Még több cikk.

Megmentette a batidai iskolát: a napokban vehette át Gyémántdiplomáját a 81 éves pedagógus, Rácz József

Megmentette a batidai iskolát: a napokban vehette át Gyémántdiplomáját a 81 éves pedagógus, Rácz József
Hódmezővásárhely - A 81 éves vásárhelyi pedagógus, Rácz József a napokban vehette át gyémántdiplomáját. A batidai iskola megmentése, majd fejlesztése fűződik leginkább a nevéhez. Nyugdíjas éveiben szívesen kertészkedik, a szőlő a kedvence, bort is készít.
– A kútvölgyi tanyai iskolába jártam, ott oktatott Gyürki Bertalan, aki a példaképem lett. Nemcsak tanított, nevelt is, például a közművelődésre – mondta a 81 éves vásárhelyi pedagógus, Rácz József, akivel Pákozdy utcai házában beszélgettünk. A közelmúltban kapta meg a gyémántdiplomát.

Darvas József Szakadék című műve meghatározta életét. A drámát hatodikosan gyakorolták be, Gyürki tanár úr irányításával, és Rácz József a főszereplőt, egy tanítót alakított benne. Teljesen beleélte magát, élvezte a játékot. Ezt látva Gyürki Bertalan megkérdezte tőle: mi akarsz lenni? – Azt feleltem, agronómus, mert szeretem a földet. Erre ő azt mondta: légy az felnőttként, ami ebben a drámában, tanító. Megfogadtam az intelmet, és ezzel tulajdonképpen az ő példáját követtem. Úgy gondoltam, olyan tanyai tanító leszek, mint ő – emlékezett a kezdetekre Rácz József.

Vásárhelyen parasztcsaládba született, innen a föld iránti vonzalom. Az általános iskola első hét osztályát tanyán járta, a nyolcadikat már városi suliban. Kitűnő eredménnyel végezte Szegeden a Tanítóképzőt 1958-ban. Gyakorlóéves tanítójelöltként a vásárhelyi központi fiúiskolában tanított. Az oklevél megszerzése után a Batidai Általános Iskolába került. – Közölték, te leszel a felső tagozat tanítója, holott engem az 1–4. osztályra képeztek ki. Hiába: ez lett a feladatom, amelyet 12 évig végeztem – mesélte Józsi bácsi.

Ekkor, 1970-ben óvónői képesítéssel rendelkező feleségével, Zsibrita Zsuzsannával a 100 kilométerre fekvő Békés megyei Lőkösházára költöztek. Batidán ugyanis nem volt ovi. Ott 5 évet töltöttek, ebből Józsi bácsi 3 évig igazgatóként tevékenykedett. A kitérő után hazaköltöztek Vásárhelyre, ahol a Kiss Lajos Általános Iskolában kapott munkát, hamarosan ott is igazgató lett, ezt a posztot 10 évig töltötte be. Közben megszerezte a tanári diplomát is, mezőgazdasági ismeretek, gyakorlatok szakon. A vásárhelyi évek alatt is figyelte a batidai suli sorsát, ahová akkoriban már csak 6 gyerek járt. Ezért direktori állását feladva visszatért Batidára.
Fotó: Imre Péter
Fotó: Imre Péter
– Sajnáltam azt az iskolát, ahol korábban dolgoztam, tulajdonképpen a pályámat kezdtem. Nem akartam, hogy megszűnjön. És mivel a településen óvodát nyitottak, az egész család visszatérhetett. Eleinte 1–4.-es osztályokat tanítottam, csak olyan korú gyerekek voltak, végül 8 osztályos iskolává fejlődött. Marosleléről és vásárhelyi iskolákból is érkeztek hozzánk diákok, általában a problémásak, akikkel az ottani tanárok nem bírtak – beszélt az újabb, ezúttal 9 évig tartó batidai korszakáról Rácz József. A nyugdíjkorhatár, a 60. év betöltése után még 4 évet vállalt az akkori polgármester, Rapcsák András kérésére. Mikor abbahagyta, 36 gyerek járt a suliba, 9 nevelő dolgozott és osztott rendszerű oktatás folyt az intézményben. – Sajnos, mára megszűnt – tette hozzá.
Az ország legkisebb 8 osztályos általános iskolájára Friderikusz Sándor is felfigyelt: bemutatta az Én mozimban, és a sorozat történeteiből szerkesztett kötetbe is bekerült.

– Elvégeztem a dolgom – jegyezte meg Józsi bácsi. Hozzátette: világhírűek lettek, Kanadából is kaptak gratulációt, ott olvasta a könyvet egy vásárhelyi elszármazott.

– Szeretek kertészkedni. Kedvenc növényem a szőlő, a házunk udvarán, ezen a kis portán is több tő van. Megnyugtató gondozni, szedni és kóstolgatni a már szinte mazsolává aszott aszúszemeket. Ha szőlő van, bornak is lennie kell: amatőrként borászkodom, a pincét én ástam, alakítottam ki. Ami nekem kell nedű, az megvan – mesélt hobbijáról.

Azzal búcsúzott: az a mondás járta, járja, akit nem szeretnek az istenek, pedagógussá teszik. – Mégis azt állítom, engem kedveltek – fűzte hozzá.Pedagógus a szőlőben. Vizsgálja a szemeket, olykor egyet-kettőt meg is kóstol. Fotó: Imre Péter

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendhagyó kiállítás nyílik ma a vásárhelyi Emlékpontban - Lenin-arcok Darth Maultól a lazáig

Rendhagyó kiállítás nyílik ma a vásárhelyi Emlékpontban - Lenin-arcok Darth Maultól a lazáig
Ma 18 órakor nyílik és február végéig látogatható a vásárhelyi Emlékpontban a Lenin mánia című… Tovább olvasom