Délmagyar logó

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 19°C Még több cikk.

Megmentették frankhiteleseiket: a Csomiép kifizette 5 dolgozója kölcsönét

Hódmezővásárhely - Egyedülálló módon jutalmazta meg öt kiválóan dolgozó munkatársát a vásárhelyi Csomiép Kft.: a cég kifizette helyettük svájci frankban felvett hitelüket. Az összeget apránként vonják le az alkalmazottak fizetéséből.
Átérezte a frank árfolyamának emelkedése miatt nehéz helyzetbe került dolgozóinak sorsát, s a hosszú ideje legjobban teljesítő négy munkatársának már kifizette bankkölcsönét a vásárhelyi Csomiép Kft. Mint azt Mészáros Antal ügyvezető igazgatótól megtudtuk, ötödik hasonló helyzetben lévő munkatársuk ügyében jelenleg is tárgyalnak a hitelt adó bankkal, hogy ezt az adósságot is rendezzék. Kérdésünkre elmondta, volt olyan munkatársuk, akinek 300 ezer, de akadt olyan is, akinek 3,5 millió volt a tartozása. A Csomiép által kifizetett teljes összeget azonban üzleti titokként kezelik, így nem kívánta elárulni.

– Kiszámoltuk, hogy a korábban felvett hitelek 78 százalékkal növekedtek a svájci frank árfolyam-emelkedése miatt, és ez rendkívül nehéz helyzetbe hozta az érintett családokat. Úgy gondoltuk, hogy segítünk azokon a munkatársainkon, akik a cég érdekében hosszú ideje kimagasló munkát végeznek, és most adósságcsapdába kerültek, anyagilag szinte ellehetetlenültek. Úgy gondoltuk, azzal segítünk legtöbbet, ha a hitelt rendezzük helyettük, és annak összegét munkabérükből apránként vonjuk majd le – tette hozzá Mészáros Antal.

A Csomiép minden év végén munkásgyűlést tart, amelyen a legjobb dolgozói közt rendszeresen oszt ki pénzjutalmakat. Az ügyvezető szerint a frankhitelesek megsegítése is ilyen előrehozott jutalom, viszont többet jelent, mint az év végén kapott boríték.

Olvasóink írták

77 hozzászólás
  • 77. info 2011. szeptember 08. 22:17
    „42. Lacas 2011.09.02. 12:55- családi vállalkozás........így azután nem lettek elérhetőek telefonon sem”
  • 76. pocckiraly 2011. szeptember 08. 08:44
    „Csak annyit szeretnék mondani, hogy úgy hallottam, az öt megsegített a vezetőség tagja és állítólag családtag! Lehet, hogy kacsa, de lehet, hogy van benne valami!!”
  • 75. mango1 2011. szeptember 06. 09:59
    „Csomiép Kft-nek--- illetve vezetőinek--- egy nagy piros pont jár.Nemes gesztus Töllük”
  • 74. Zéna 2011. szeptember 04. 19:56
    „64. 980815 ! huha jajjj !”
  • 73. 980815 2011. szeptember 03. 20:40
    „Tisztelt papika56 !
    Ne felejtsd el te sem, ha nincsenek Mészárosék, akkor azok az emberek sem biztos, hogy ilyen munkahelyen dolgoznának. Mészáros úrék is megtehetnék, hogy egy fillért sem adakoznak, és az alkalmazottaikat sem segítenék, vagy köszönnék meg a munkájukat. Nekem eddig jó formán egy főnököm sem volt, aki jutalmat adott volna, mert jól dolgoztam, vagy akár csak megköszönte volna a munkámat, pedig plusz műszakot is vállaltam, nem keveset. Mészárosék emberségesek, és nem felejtették el, hogy honnan is indultak.”
  • 72. greg 2011. szeptember 03. 14:17
    „Bármelyik bankot meg lehet fingatni csak utána kell járni.”
  • 71. papika56 2011. szeptember 03. 13:03
    „T 67.
    Nem csak Matolcsit kéne leválltani, ha nem ov . és bandáját is .Nem csak a chf, de a magyar Ft.is jól megerősödne !
    T. 68.
    Kedves Barátom ! Igazad van , nem ismerem Mészáros urat. Ha adakozik jól teszi--van miből neki. Nefelejtsd el minden adakozás összege + áfa---levonható az adóból !!Ez mellett lehet ő jó ember--nem vitatom.
    Sok meggazdagodott milliomos--milliárdos elveszítette a visszapillantó tükrit.
    Lehet, hogy 20 évvel ezelőtt még szegényen éltek--mára már milliárdokat harácsoltak össze, de jótékonykodni elfelejkeznek.
    Tisztelet Mészáros úrnak, meg a neki dolgozó ,becsületes két kezi MUNKÁSNAK !!!Mert nélkülük sehol sem lenne !!!!”
  • 70. unknown 2011. szeptember 03. 08:50
    „69. spiler 2011.09.03. 07:24
    "közalk.,köztiszt.miért nem segít az állam?"

    Mert az államnak nincs magántulajdona, amiből jótékonykodhatna, mint azt Mészáros úr teszi igen dícséretesen. Az állam tapasztalata pedig igen szomorú azügyben, ha például elintézte az energia szolgáltatóknál két hónapról háromra a büntetlen csekkbefizetéseket, úgy megugrott a haladékosok tömege gondolván, hogy az állam jótáll majd értük. Sajnos ez a helyzet, ami miatt az állam (amelynek csak a közpénz kezelésére van módja és lehetősége) nem jótékonykodhat. És nem dirigálhat a magánbankoknak.”
  • 69. spiler 2011. szeptember 03. 07:24
    „közalk.,köztiszt.miért nem segít az állam”
  • 68. 980815 2011. szeptember 02. 23:42
    „65. papika56
    Ennyire nem lehetsz rosszindulatú! Miért elképzelhetetlen, hogy Mészáros úrék, kisebb pénzűeken segítettek? Járjál már utána, annak, hogy mennyi pénzt költött a hátrányos helyzetben lévő gyerekek étkeztetésére, és mennyi pénzt fizetett már ki a dolgozóinak jutalomként. Nem kötelező a dolgozók munkáját a fizetésen felül díjazni, ez a cég mégis megteszi. Nem kell mindenkiben csak a rosszat látni. A te hozzászólásodból viszont lejön, milyen ember is vagy. Fogalmazhatnék durvábban is, de akkor kimoderálnának, így nem teszem te ....!”
  • 67. gubanc 2011. szeptember 02. 22:31
    „Csak Matocsyt kell leváltani és már is 250-ről 170-re esik a svájci frank. Gazdasági ökörségeket
    csináljon saját cégében, saját kárára és ne az ország kárára legyen hivbatalában.”
  • 66. CID 2011. szeptember 02. 22:12
    „Érdekes, és elgondolkoztató ötlet, bár nincs CHF hitelem. Nem ismerem a cégvezetőt, meg a céget sem, de így első hallásra, gratula a cégnek, és a cégvezetőségnek !”
  • 65. papika56 2011. szeptember 02. 22:12
    „Az 5 ember felső vezető. szerintem.
    Mert egy síma munkás béréből 70-80 000.-ből nem igen tudják levonni a havi 100 000.-Ftos részletet.
    Évvégi jutalom ----is egy kis beosztottnak is csak pát tíz ezer lehet.
    De egy felső vezető --akár több százezret is kaphat.”
  • 64. 980815 2011. szeptember 02. 21:50
    „Azokhoz próbálok most írni, akik szapulják Mészáros Antal urat!
    Először is vegyétek a fáradságot, és beszélgessetek vele, ismerjétek meg. Volt már szerencsém több ízben is beszélgetni vele, és bizton mondhatom, hogy tisztességes rendes ember. Nem sok vállalkozó van ma Magyarországon, aki minden évben megvendégeli az alkalmazottait, akik szép számmal vannak. Szintén kevés az a vállalkozó, aki meg is köszöni az alkalmazottai egész éves munkáját, Mészáros úr emberként kezeli a dolgozóit, nem pedig droidként, mint sokan mások. Továbbá, hallottatok már a ,,Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon" jótékonysági kezdeményezés kitalálójáról, elárulom nektek, hogy az is Mészáros úr. Ez a kezdeményezés is pénzbe kerül, de mondjátok már meg nekem, hogy ez neki hol éri meg? Mi haszna van abból, ha rászoruló, éhező gyerekeken segít? Megmondom nektek, szimplán emberszeretetből teszi, nem olyan álszent, mint ti kedves modortalan hozzászólók.”
  • 63. Kispupák 2011. szeptember 02. 21:45
    „Komolyan könnybe lábadt a szemem! meghatódtam attól, hogy vannak még ilyen emberek, nem is beszélve, hogy ilyen cégvezetők, tulajdonosok! Egy "kis" gesztus, de mégis egy világ van benne! Büszkék lehetnek magukra azok az emberek akik meghozták ezt a döntést! Ők a magyar narancsok! Én pedig arra vagyok büszke, hogy Ők a miénk!”
  • 62. makovaros 2011. szeptember 02. 19:25
    „Hát ez szép volt a cégtől.”
  • 61. booo 2011. szeptember 02. 18:36
    „Minden elismerésem a cégnek és a vezetőknek!
    Egy azért nagyon érdekelt volna és a cikkből nem derült ki: Vajon hány fizikai és értelmiségi munkatárs kapott segítséget!
    De tudom, semmi közöm hozzá, üzleti titok.”
  • 60. Apátfalvi** 2011. szeptember 02. 18:11
    „Komolyan mondom, ökölbe szorul a kezem!

    Segít egy cég pár dolgozóján, aminek ezen emberek nyilvánvalóan roppantul örülnek, erre meg jön pár <moderálva> ( sajnálatos módon a DM online valamiért ezt az <moderálva> nagyon vonzza, mint a dögszag a keselyűt, nem tudom,hogy miért :( ) , és elkezdi a selejt, annyira tipikusan a magyarság <moderálva> rétegére jellemző rizsáját, hogy a normális embernek felfordul tőle a gyomra...

    Semmi sincs ingyen, ezt többen leírták előttem! Azonban rohadtul nem mindegy, hogy egy kiszámíthatatlan kamatú hitelnek nevezett átverést kell fizetni hosszú évekig, vagy a munkáltató által levonás formájában (szerintem ez alacsonyabb is lehet, mint a törlesztőrészlet) kivetett adósságot, amely -ezt is írták már előttem, de mint tudjuk, a <moderálva> nem olvas, csak hörög- ráadásul be is biztosítja az embert a munkahelyén, mivel a cégvezető se olyan hülye, hogy kirúgja azt az embert, akinek tartozása van felé. Jól jár a dolgozó, a munkáltató pedig nyert pár valóban lojális embert.

    És ezt a kommentet kérném betenni, mert sok mindenkinek ki, illetve tele van bizonyos szerve, és lábbelije a prolik állandósult vinnyogásával. Köszönöm!”
  • 59. spiler 2011. szeptember 02. 18:10
    „lesz állami megrendelés...viktor segit”
  • 58. heró 2011. szeptember 02. 18:00
    „Minden elismerésem Mészáros úr!!!!”
77 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sanyi bácsi csacsifogata

Jó időben naponta többször is megteszi a Délibáb utcai háza és lelei úti tanyája közötti távot a vásárhelyi Oláh Sándor csacsifogatával. Tovább olvasom