Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Négy családból csak kettő maradt

Mártély - A négyből két család lakik Mártélyon azok közül, akik két éve az iskolamentő akció során ingyentelket kaptak. Csak Rigóék építkeznek, Zámboriék saját házat vettek a faluban. Az elköltözött családok közül egy adósságot hagyott hátra.
Ma már csupán két család lakik Mártélyon a négyből, akik két évvel ezelőtt az iskolamentő program kapcsán ingyentelket kaptak a faluban. Annak idején a nagycsaládok gyermekeivel töltötték fel a helyi iskola létszámát, hogy az intézmény megőrizhesse önállóságát. Egy galgamácsai, egy szentesi, egy szegedi és egy császári família kapott telket az önkormányzattól. Ez utóbbi kettő maradt Mártélyon. Egyikük építkezik, a szegedi Zámboriék visszaadták az ingyenterületet.

– Megvolt az építési engedély, a terv, de a gazdasági válság miatt nem tudtuk a hitelt vállalni – mesélte az 5 gyermekes édesanya, Zámboriné Pintér Szilvia. 35 évig havonta 100 ezer forintot kellett volna törleszteniük. Inkább saját házat vettek, amit bővíteni szeretnének.

Zámboriék végül nem vállalták az építkezést, inkább házat vettek Mártélyon.  Fotó: Segesvári Csaba
Zámboriék végül nem vállalták az építkezést, inkább házat vettek Mártélyon.
Fotó: Segesvári Csaba

Az elköltözött családokról sem Szilvia, sem pedig férje, Zoltán nem sokat tud. A házaspár úgy hallotta: visszamentek Galgamácsára, illetve Szentesre.

– Az ingyentelken kívül talán nagyobb támogatást reméltek Mártélyon – vélte Rigó József, aki 5 gyermekével és feleségével Császárról költözött a faluba. Ők építkeznek egyedül. A 35 éves József elmondta: kész a 150 négyzetméteres ház terve, megvan az építési engedély, tartani tudják a hároméves határidőt. Rigóék jelenleg albérletben laknak, megtalálták a számításukat a faluban.

Nincs veszélyben az iskola

Nem terveznek hasonló akciót Mártélyon, már csak azért sem, mert megtalálták a megoldást az iskola helyzetére. A suli a szegvárival közösen általános művelődési központként működik – mondta el Balogh Jánosné, a falu polgármestere. Kiderült: az elköltözött galgamácsai családtól nem ment zökkenőmentesen a válás. Több tízezres közüzemi számlát halmoztak fel, amit az önkormányzat megpróbál behajtani.

Olvasóink írták

  • 11. KilgoreTrout 2009. október 20. 21:10
    „9:
    EMBER! Itt nem dedós egyenes arányosságok, hanem k.rva tények vannak. Most 15 milla kerül ennyibe, nézz már meg egy hitelkalkulátort. Rosszindulat négyzeten.”
  • 10. tzigan_embör 2009. október 20. 20:18
    „A 10 gyerekes család nem kapott telket. Ők amúgy Székesfehérváriak voltak”
  • 9. pixelplus 2009. október 20. 08:23
    „én tavaly vettem fel hitelt. 7 milla, 50e-es törlesztő, 20 év futamidő. egy nem túl olcsó, de biztonságos forintalapú hitel az otp-től. semmi extra.... arányaiba inkább 30 milla, mint 15 amit az ember kapott.”
  • 8. zoltankis 2009. október 20. 02:27
    „pixelplus 2009.10.19. 18:52 "hogy 100eFT 35 évig. az cirka 30 milla hitel,"
    KilgoreTrout 2009.10.19. 19:24 más szelek fújnak most, ezt cirka 13-15m Ft hitelt jelent ....
    Ez utóbbi állhat közelebb a valósághoz, ugyanis 100-as törlesztőrészlettel 35 év alatt 8%-os kamattal visszaszámolva 14 millió jön ki. Tehát 14-et kap, 42-őt ad vissza. Jó bolt.”
  • 7. Beth 2009. október 19. 19:32
    „a 10 gyerekes család most Vásárhelyen él...”
  • 6. KilgoreTrout 2009. október 19. 19:24
    „pixelplus 2009.10.19. 18:52
    "hogy 100eFT 35 évig. az cirka 30 milla hitel,"
    más szelek fújnak most, ezt cirka 13-15m Ft hitelt jelent manapság, ami meg egyáltalán nem olyan hatalmas összeg. Ha ehhez volt fele önerejük, még mindig 20 alatt vagyunk. Szó nincs itt 45ről. Már megint az a fránya rosszindulat.”
  • 5. pixelplus 2009. október 19. 18:52
    „lehet, hogy rosszul fogalmaztam, nem lényeg a helyszín. csak fura azt hallani az embertől, hogy 100eFT 35 évig. az cirka 30 milla hitel, amihez kell mondjuk feleennyi önerő. kap egy telket kiköltözik érte faluba és 45 misiért építkezik amikor egy normál csinos kis 100nm-es házat 15 misiből megépít.”
  • 4. Nornora 2009. október 19. 17:28
    „És mégis mitől lenne olcsóbb, ha szabad megkérdeznem? Talán olcsóbb a tégla? Olcsóbb a beton? Olcsóbb a nyílászáró, vagy mi? Tök jó, hogy mindenki azt hiszi, hogy falunk milyen olcsó az élet, holott épp ellenkezőleg.”
  • 3. Én2 2009. október 19. 17:03
    „Sokkal olcsóbb!”
  • 2. Nornora 2009. október 19. 15:51
    „Miért? Szerinted a falusi építkezés olcsóbb, mint a városi? :P”
  • 1. pixelplus 2009. október 19. 13:40
    „100eFt 35 évig? ugyanmár!minek felvenni 30 millát egy falusi építkezéshez?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Laptop 3. osztályban

Egy harmadikos osztály kisdiákjai laptoppal dolgoznak az órákon a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában. Tovább olvasom