Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Neten a vásárhelyi tablók

Hódmezővásárhely - Összegyűjtötte a vásárhelyi mezőgazdasági közép- és felsőfokú, valamint levelező oktatásban részt vett osztályok tablóit Szilágyi László.
A Gregus szakközépiskola egykori tanára, az SZTE Mezőgazdasági Kar kollégiumvezetője a régi középiskolai tablók zömét a most nyáron kiürített, a Tóalj utcai körforgalom szomszédságában álló egykori Kossuth épületének garázsából kérte el. Ezek a tablók akkor kerültek oda, amikor a középiskolák összevonása idején a Gregus és a Kossuth egy intézmény lett, és az előbbi kiköltözött az Andrássy úti épületből. A kollégiumvezető azzal a céllal gyűjtötte össze a tablókat, hogy megőrizze, felújítsa azokat.

A megrongálódott kereteket kijavította, a megrepedezett üveget pótolta, és az elázott, megrongálódott fotókat is megpróbálta pótolni, az egykori fényképészszövetkezetnél megmaradt archív képek alapján. Valamennyi tablót lefényképezte, a fotók hamarosan felkerülnek a mezőgazdasági kar honlapjára. Szilágyi az egykori középiskolai osztálynaplókat is megtalálta, és őrzi.

Olvasóink írták

  • 1. aranka2 2011. október 14. 11:25
    „Szilágyi Lászlót köszönet és dicséret illeti!
    Azt viszont, aki hagyta, hogy az iskola múltjának fontos, pótolhatatlan részét képező tablók garázsban pusztuljanak, megrovás.

    Kérdés: a látvány azzal, hogy a netre kerülnek, megőrződik, ez rendben. És a tablók további sorsa?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó elé hajtott a kislány Vásárhelyen - galériával

Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők azt 12 éves kislányt, aki csütörtök délután kerékpárjával egy autó elé hajtott Vásárhelyen. Tovább olvasom