Munkatársunktól - Délvilág napilap - 2012.09.14. 08:51
20 millió forint ÖNHIKI, vagyis önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatására pályázott Mártély – szeptember 10-éig lehetett beadni.
Balogh Jánosné, a falu polgármestere elmondta: az első körben nem pályázott a település, megpróbálták önerőből megoldani a működést. A második körben viszont már indultak, mert – ahogy Baloghné fogalmazott – egyre nehezebb előteremteni a működési kiadásokra a pénzt. Székkutason is pályáztak az ÖNHIKI-re, ott 15 millió forintot szeretnének. A község az első félévben is igényelt támogatást, akkor 9 millió 700 ezer forintot kapott, amelyet a működésre fordítottak. Mindszent első körben 24 milliót nyert, közüzemi számlák kifizetésére fordították a pénzt. Második körben 61 millióra pályáztak, az összeg szintén közüzemi számlák kifizetésére kellene.