Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Öt éve nem készül cserép a majolikában

Hódmezővásárhely - Öt esztendeje zárt be végleg a vásárhelyi majolikagyár. Az 1912-ben alapított cég harminc fővel indult, fénykorát a hetvenes évek elején élte: 390 embernek adott munkát. A cserép eljutott Amerikába, Angliába, Svájcba is. A 60 esztendős Ambrus Sándor is ebben az üzemben kezdte pályáját.
A fazekasság az 1800-as években volt a legnépszerűbb. Vásárhelyen 1860-ban négyszáz fazekas is dolgozott. A szakma azonban az 1900-as évek elején válságba került, sok fazekas elvesztette a munkáját. A parasztság polgáriasodni kezdett, a kézzel készített cserépedények helyett pedig a futószalagon gyártott porcelán- és zománcedényeket vásárolták.

Vásárhelyi művészek, köztük Endre Béla, Tornyai János, Rubleczky Géza, Weisz Mihály saját tőkéből 1912 tavaszán létrehozták a majolikatelepet. A gyár harminc fővel indult el a mai üzem helyén álló egykori Hajda vendéglő épületében. Az első világháború kitörése, majd a 20-as és 30-as évek gazdasági válsága miatt a termelés többször leállt, de mindig újraindult.

Több mint öt évvel ezelőtt még folyt a termelés a majolikában. Fotó: Tésik Attila
Több mint öt évvel ezelőtt még folyt a termelés a majolikában.
Fotó: Tésik Attila

Új korszak kezdődött a vásárhelyi cserépedénygyártásban, amikor 1953-ban átadták az újonnan épült majolikagyárat, amely ma is áll. Az ekkor már állami tulajdonban lévő üzemben 60 főt foglalkoztattak. A legsikeresebb időszak a hetvenes évek eleje volt, ekkor 390 ember kereste itt a kenyérrevalót.

Gyere picim, felhizlallak!

Mikor Ambrus Sándor 1963-ban inasként a majolikába került, termetre ő volt a legkisebb a tíz gyermek között. Ezért az ebédosztó Szatmáriné Marika meglátva őt, így kiáltott fel: „Gyere picim, majd én felhizlallak!" Ezért a kis Sanyika mindennap repetát is kapott az ételből. Ha a most 84 éves néni az utcán találkozik Ambrus Sándorral, tréfásan mindig megjegyzi, hogy nem etette őt hiába.

– Tizennégy évesen, a nyolcadik osztály elvégzése után, 1963-ban vettek fel inasnak a majolikába. Nagyapám kubikus és tapasztóember volt, rajta keresztül szerettem bele a sárga földbe – emlékezett vissza a múltra a most 60 esztendős fazekas, Ambrus Sándor.

Korsós Sándor mester keze alatt tanulta ki kilenc társával együtt a szakmát. Miután felszabadult, a nagy műhelybe került, ahol először 10 centis virágcserepeket készített kézzel. A majolikában egészen 1986-ig dolgozott. Azért váltott, mert megunta a monoton munkát, s helyette egyedit akart alkotni. Pesti művészeknek korongozott, s 1989-ben megnyitotta a vásárhelyi Lánc utcában saját műhelyét, ahol mind a mai napig is készíti a cserépedényeket.

A majolikagyárat öt éve bezárták. A kizárólag kézzel készülő termékeit belföldön alig lehetett kapni, mivel a külföldi piacot is alig győzték kielégíteni. Tízezer darabos megrendelések érkeztek az Egyesült Államokból, Angliából, Svájcból és Németországból. A tengerentúlon annyira népszerű volt, hogy évekig kellett felírni az oda szánt tányérokra, bögrékre a California feliratot. A sikereken felbuzdulva 1967-ben ide telepítették a porcelángyárat is.

A monoton gyári munka helyett az egyedi alkotást választotta Ambrus Sándor fazekas. Fotó: Tésik Attila
A monoton gyári munka helyett az egyedi alkotást választotta Ambrus Sándor fazekas. Fotó: Tésik Attila

Négy évvel később összevonták a két üzemet, így beolvadt a Finomkerámia Ipari Művekbe. Ambrus Sándor szerint ez rossz lépés volt, a majolika termelte a bevétel túlnyomó részét, ezt a hasznot átvitték a porcelánba, s nem a majolikát fejlesztették belőle.

Olvasóink írták

  • 4. efje 2008. november 25. 11:46
    „Megértem az emberek problémáját hogy gyártani kéne, de nincs mit, nincs hova. Elég nehéz barmit is úgy hogy a kínaiak is ott vannak a piacon. Akármit csinálsz azt ok tuti olcsóbban legyártják. Egy olyan országot amelyik semmibe veszi az emberi jogokat egyszerűen nem lett volna szabad bevonni a világkereskedelembe. Most mar elszaladt velük a ló. Menj el a kinai piacra. Tiszta szegyen hogy meg mindig működik. Lefizetnek mindenkit hogy kuss legyen. Ki a fene abban a kerületben a polgármester?”
  • 3. Én2 2008. november 25. 10:34
    „Minden vásárhelyinek hiányoznak a gyárak, a tele tömött autóbuszok ahol úgy utaztunk mint a heringek egymáshoz dőlve, a nagy gyárak tele emberekkel , a jókedv ami munkaidőben elengedhetetlen volt, az emberek szeretete és segítőkészsége. Igen a munkahelyek nagyon nagyon hiányzanak a munkásoknak csak az a baj, hogy nem hiányoznak a város vezetőinek, mivel nem teszenek ennek a célnak az érdekébe semmit inkább felesleges dolgokat építenek.”
  • 2. edus36 2008. november 24. 22:11
    „A szívem is belesajdult ebbe a cikk olvasásába!Nagyon hiányzik nekem a majolika gyár!
    Ahová mindig örömmel jártunk dolgozni!!De jó is lenne újra ott lenni!!!”
  • 1. FűzfaVessző 2008. november 24. 20:28
    „Mindenkinek aki szereti a míves kerámiákat figyelmébe ajánlom Ambrus Úr mintatermét a Lánc utcában.
    F.V.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drasztikus intézkedések még nem voltak a megyében

Hódmezővásárhely - A gazdasági válság, a recesszió hazánkban is érezteti hatását. Megyénk négy… Tovább olvasom