Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Rendelők, ügyelet – új helyen

Hódmezővásárhely - Öt rendelőnek, a csecsemőgondozónak és a központi orvosi ügyeletnek is otthont ad Vásárhelyen az egykori KÉV-székház földszintje. Míg az emeleten 31 önkormányzati bérlakást alakítottak ki, addig lent gyógyítanak. Az ügyelet tegnap költözött át az új helyére, így a régi SZTK épülete most már teljesen üres.
Gyermekzsivajtól volt hangos tegnap dél körül a vásárhelyi Lázár utca 10. szám alatti épület földszintje. Pár napja ugyanis többek között három gyermekorvos is itt rendezte be rendelőjét.

– A város megvásárolta a volt KÉV-székházat. A három emeleten 31 önkormányzati bérlakást alakítottak ki, lent pedig orvosi rendelőket – tudtuk meg Havasi Katalintól, az önkormányzat egészségügyi tanácsnokától, aki civilben gyermekorvos, s január 5-e óta maga is itt praktizál.

Az épület alsó szintjén összesen 620 négyzetméteren alakították ki az egészségügyi helyiségeket. A már említett három gyermekorvos mellett egy felnőtt háziorvos, valamint egy felnőtt- és gyermekfogász, fogszabályzó szakorvos is ideköltözött. A rendelőkön kívül a földszinten kapott még helyet az anya- és csecsemővédő, -gondozó és tanácsadó is. Tegnap az utolsó üres helyiség is gazdára talált: a központi orvosi ügyelet került ide, s estétől már ide futottak be a segélykérő hívások.

Tágas, napfényes helyen rendel Havasi Katalin gyermekorvos a Lázár utca 10. szám alatt. Fotó: Tésik Attila
Tágas, napfényes helyen rendel Havasi Katalin gyermekorvos a Lázár utca 10. szám alatt.
Fotó: Tésik Attila

– A központi ügyelet volt az utolsó, mely elkerült a köznyelv által csak régi SZTK-nak hívott, Városház utca 1. szám alatti épületből, amely így kiürült. Fontos, hogy az ügyelet száma maradt a régi, az orvosi ellátásra szorulók továbbra is a 62/474-374-es telefonszámon érhetik el – folytatta Havasi Katalin.

A régi helyhez képest a rendelők tágasabbak, napfényesebbek és modernebbek a Lázár utcában. A kiszolgálóegységek is megfelelnek az uniós elvárásoknak. A női és férfimosdó mellett kialakítottak egy-egy helyiséget a mozgáskorlátozottaknak és a gyermekeknek. Az anyukák, apukák míg rendelésre várakoznak, zárt helyre vihetik a babakocsikat. Ezenkívül egy olyan kis szobát is létesítettek, ahol az édesanyák megetethetik csemetéjüket.

Bezárt a régi SZTK

Tegnap befejeződött a kiköltözés a régi SZTK-ból. A Városház utca 1. szám alatt lévő épületet egyelőre lezárják. A számos orvosi rendelőnek évtizedeken keresztül otthont adó ház hasznosításának lehetőségeit keresi az önkormányzat.

Olvasóink írták

  • 10. trixi11 2009. január 20. 19:34
    „Anyuka! Az semmi , mert a védőnöi szolgálat egy része is ide költözik majd!”
  • 9. Anyuka 2009. január 15. 18:52
    „Csodálatos!Már csak 1 kérdés:ki volt azaz IQ bajnok aki a lázas,köhögő,hányós stb.,gyerekeket közös váróterembe rakta a fogszabályozásra várokkal???????????”
  • 8. kobold 2009. január 10. 13:23
    „reméljük jobb orvos mint politikus”
  • 7. JB007 2009. január 10. 13:20
    „Én2:
    Nem feltétlen, mi a Kertvárosban lakunk és Havasi Katihoz járunk. Gyerekorvosnak szerintem tökéletes, kár hogy politizál...”
  • 6. Én2 2009. január 10. 13:12
    „Azért katit mutogatják mert szereti mutogatni magát, pedig nem egy hétszépség.Nemszólva a viselkedése, a cinizmusa elviselhetetlen.
    Miért is ő került oda ebbe a rendelőbe ha a betegei a susániak. Menjenek a beteg gyerekkel fel az Úrhoz!”
  • 5. VásárhelyiÁgi 2009. január 09. 22:16
    „Sose´ lássam belülről, de azért az SZTK-s gyermekügyelettől biztos jobb kívül-belül.
    kobold!
    De igeniis vannak.
    Jobbak.”
  • 4. JB007 2009. január 09. 21:26
    „Már csak egy álmom maradt a témából: egyszer megélni, hogy az influenzejárvány idején normál emberekhez méltó körülmények között várhassunk a gyerekkel a sorunkra.”
  • 3. Vitéz 2009. január 09. 17:21
    „Azért őt mutatják mer "ablak mellett lakik a Katika.........”
  • 2. kobold 2009. január 09. 16:49
    „függönyre még nem tellik,de feltétlen" Katikát "kellett megmutatni?,
    örülünk nagyon az új rendelőknek, de miért ezt a zsideszes nőszemélyt kell mindig mutogatni,vagy rajta kivül nincs más gyermek orvos a városban?”
  • 1. VásárhelyiÁgi 2009. január 09. 16:19
    „Valóban sokkal modernebb: az ablakon itt már lepedő is van! :-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ürülékkel kenték be Judit néni házát

Hódmezővásárhely - Két év alatt már harmadszor rondították össze Arany Judit házának falát. Senki nem érti, miért. A szomszédok se láttak semmit, s ők se tudják elképzelni, ki haragudhatott meg ennyire Judit nénire. Tovább olvasom