Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Reneszánsz ember a Bethlen-gimnáziumból

Hódmezővásárhely - Pro Urbe Díjat kapott nemrégiben Vásárhelyen Simon Ferenc, aki 25 éve tanít magyar irodalmat a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.
– Édesapám mérnökként, édesanyám fogorvosként képzelte el a jövőmet, de abban megegyeztek, hogy szakmát kell tanulnom. Így kerültem a vásárhelyi Kossuth-szakközépiskolába. Csakhogy már másodikban szenvedélyes irodalom- és történelemkönyv-olvasó lettem, s magam is írtam verseket. Felvételiztem a szegedi tanárképző főiskola magyar–történelem szakára – vázolta pályája alakulását Simon Ferenc. A közelmúltban Pro Urbe Díjat kapott pedagógus 1984-ben általános iskolai, majd egy évvel később középiskolai tanári diplomát kapott. 1985 óta dolgozik a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Két és fél évig igazgatta is a patinás intézményt, amelyet 1994-ben kapott vissza a református egyház.

– Földesi Ferenc igazgató nyugdíjba vonulását követően megpályáztam az igazgatói állást, s a tantestület és az új fenntartó támogatásával el is nyertem a tisztséget. 1995 és 1997 között voltam igazgató. Amióta lejárt a megbízatásom, tanítok, s a tanári könyvtárban dolgozom, hiszen a könyvtár szakot is elvégeztem – mondta Simon Ferenc.

Simon Ferenc a gimnáziumi könyvtár egyik ritkaságával. Fotó: Frank Yvette
Simon Ferenc a gimnáziumi könyvtár egyik ritkaságával.
Fotó: Frank Yvette

Az általa újjászervezett iskolai irodalmi színpad először csak verses műsorokat mutatott be, majd a Lüszisztratét, illetve a diák-Hamletet is színre vitték, szép sikereket aratva. Utóbbival a Gyulai Várszínház egyik előadására is meghívták őket.

– Kiváló diákok szerepeltek nálunk, mint például Pikali Gerda, és a Nyíregyházán, majd a Nemzeti Színházban is fellépő Szabó Márta, vagy a színészmesterséget most tanuló Fehér Balázs – mondta Simon Ferenc, aki büszke arra, hogy olyan hévvel szerettette meg diákjaival a magyart, hogy volt olyan osztálya, amelynek 80 százaléka ezen a szakon tanult tovább. Helytörténészi munkássága során akadt rá a Református Ótemplom orgona mögötti szekrényében az új gimnázium 1896-os építését megörökítő fotókra. Irodalomkritikai írásai országos irodalmi lapokban látnak napvilágot.

Olvasóink írták

  • 3. Léni 2010. április 20. 13:51
    „Gratulálok Tanár Úrnak! Engem még Grezsa Ferenc tanított a Bethlenben.
    Sok szép emlékem van az ott töltött időszakról!”
  • 2. békaügetés 2010. április 14. 09:28
    „Tisztelettel gratulálok a Tanár Úrnak!Hálás vagyok,hogy tanította a gyerekemet.Jó egészséget kívánok.
    Sok ilyen tanárra lenne szükség.”
  • 1. NH 2010. április 13. 20:31
    „Gratulálok Tanár úr!
    2 évet tanított nekem történelmet és emlékeim szerint Önnél "soha" nem került az órán elő a könyv, mindíg hozzáadott, többet nyújtott nekünk.
    Kösszönöm!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költészet-napi tisztelgés Vásárhelyen

A költészet napja előtt tisztelegve április 12-én, hétfőn 17 órakor Boros Sándor grafikáiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Mozaik Moziban. A tárlatot Burkus József festőművész nyitja meg. Tovább olvasom