Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Tizennyolc kút látja el Hódmezővásárhelyt

Hódmezővásárhely - Egy vásárhelyi háztartás mosogatásra átlagosan 10-20, míg vécéhasználatra 30-60 liter vizet fogyaszt naponta. A helyi vízmű kútjai 24 óra alatt több mint hatezer köbméter vizet termelnek ki.

A perzselő forróságban nincs jobb frissítő egy nagy pohár hideg víznél. A nyári hónapokban ezért természetszerűleg megnő az emberek vízfelhasználása. Hódmezővásárhelyen ilyenkor naponta akár több mint kilencezer köbméter is elfogy az élet zálogát jelentő folyadékból.

– A várost 18 kút látja el ivóvízzel – halljuk Varga Ferenctől, a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. igazgatójától. – Ezek mélyfúrásúak, azaz 400 és 650 méter közötti mélységűek. Vásárhelyen kifogástalan a víz, minden előírásnak megfelel. Minőségét több mint kétszáz mintavétellel, az előírásoknak megfelelő rendszerességgel ellenőrzi az ezzel megbízott akkreditált laboratórium.

A település területén 2 nagy kútcsoport található. A legtöbb vizet a Kása-erdei telep termeli, itt 12 kút működik. A vizet a gépház területén lévő 2 darab 500 köbméteres tárolóba szivattyúzzák. Innen újabb szivattyúk az elosztó hálózatba, illetve a Szántó Kovács János utcai 50 méter magas, 800 köbméter térfogatú víztoronyba juttatják. Az ipartelepen 2 kút üzemel, és az újvárosi részt látja el az éltető nedűvel. Itt is magasodik egy víztorony, ennek befogadóképessége 600 köbméter.

A Szántó Kovács János utcán magasodó víztorony fontos szerepet játszik Vásárhely vízellátásában. Fotó: Frank Yvette
A Szántó Kovács János utcán magasodó víztorony fontos szerepet játszik Vásárhely vízellátásában. Fotó: Frank Yvette

A fogyasztás ingadozó, hatással van rá például az időjárás, valamint a napszakok változása. Egy család átlagos fogyasztása 60-150 liter között mozog naponta. A városban 24 óra alatt két alkalommal ugrik meg látványosan a fogyasztás. Hajnali 5 és reggel 8 óra között – az emberek ugyanis ekkor készülnek munkába, a gyerekek pedig iskolába –, illetve délután 6-tól fél 10-ig. A legtöbb családban ilyentájt mosogatnak, mosnak és tisztálkodnak. Egy helyi háztartásban főzésre átlagosan naponta 3-6, mosásra 50-100, mosogatásra 10-20, takarításra 5-10, míg vécéhasználatra 30-60 liter vizet használnak. A fogyasztást befolyásolja az is, ki, milyen komfortfokozatú házban lakik. Minél újabb és nagyobb az ingatlan, annál több vizet használ egy ember.

Vásárhelyen az elmúlt évben január 28-án fogyott a legkevesebb ivóvíz. A kutak ekkor 6 ezer 188 köbmétert termeltek. A legnagyobb fogyasztást pedig június 29-én mérték a vízmű szakemberei: 9 ezer 41 köbmétert.

Vízfogyasztás a várostáblán túl

A Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. Vásárhely mellett Szikáncsot, Batidát, Erzsébetet, Kútvölgyöt, Székkutast és Mindszentet is ellátja ivóvízzel. Minden településen önálló kutak működnek. A mindszentiek átlagosan egy nap 1067 és 1528 köbméter között fogyasztanak. Batidán ez a szám például 15-18, míg Erzsébeten 13-21 köbméter.

Mennyit fogyaszt?

A vásárhelyi Andrássy utcában nem reprezentatív felmérést végeztünk. Nyugdíjasokat és gyermekes családokat kérdeztünk arról, egy hónapban mennyi vizet fogyasztanak. Kiderült: egy helyi nyugdíjas házaspár átlagosan 4, míg egy két gyermekes család 8-9 köbméter vizet használ havonta.

Olvasóink írták

  • 8. Szoc lib 2008. július 26. 01:58
    „Hát a cikkek egyáltalán nem baloldali, vagy "hasonló ízűek" !!!!!!!!”
  • 7. www 2008. július 22. 15:27
    „Stifo!
    Olvasd el az impresszumot, hogy ki a főszerkesztő.”
  • 6. stfifo 2008. július 22. 15:16
    „ha a DM baloldali akkor, a magyar nemzet napilap is az.Egyáltalán van itt középen álló, esetleg független újság.”
  • 5. Írástudatlan. 2008. július 22. 13:19
    „Ejnye orbit ne legyél már ennyire szőrszálhasogató.”
  • 4. orbit 2008. július 22. 11:41
    „fityiszke!
    Nem baj, hogy a DM bal-lib érdekcsoportba tartozik?”
  • 3. fityiszke 2008. július 22. 00:21
    „Azért sztárolják ezt a kisvárost ilyen nagyon a D.M.-ben is, mert fideszes a Lázár! Szegedet, Szentest, meg Csongrádot is mindig lehúzzák! Pedig Vásárhely sem fejlődik sehova sem, csak úgy állítják össze a cikkeket!”
  • 2. fityiszke 2008. július 22. 00:21
    „Azért sztárolják ezt a kisvárost ilyen nagyon a D.M.-ben is, mert fideszes a Lázár! Szegedet, Szentest, meg Csongrádot is mindig lehúzzák! Pedig Vásárhely sem fejlődik sehova sem, csak úgy állítják össze a cikkeket!”
  • 1. Írástudatlan. 2008. július 21. 13:14
    „Hát igen!Van sok-sok kutunk és bőven vizünk is ugye ami ingyen jön fel a felszínre és nagyon minimális ráfórdítással jut el a lakossághoz.Akkor kérném szépen miért fizetünk holibiritális összeget a vízdíjra?Pedig mi nem is locsolunk!Nagy a valószínűsége hogy ebben is városunk elöljáróiainak a kezei vannak!Hiába már mindenre rátették a kezeiket.Minket főldihalandókat meg jól lesápólnak!Úgy tűnik hogy egyre csak nő az étvágyuk.De tehetik mert nincs aki megállíthatná őket!Pedig csak a hal fejét kellene levágni!Mert attól bűzlik az egész hal!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emléktáblát kaphat az egykori Kossuth téri országzászló

Nem javasolja az egykori Kossuth téri országzászló visszaállítását a vásárhelyi közgyűlés által… Tovább olvasom