Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Vádemelés a halálos baleset ügyében

Hódmezővásárhely - Vádemelési javaslattal küldte tovább az iratokat a márciusi halálos közúti balesettel kapcsolatos nyomozást befejező vásárhelyi rendőrség a Szegedi Járási Ügyészségnek.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Mint arról beszámoltunk, március 28-án éjszaka egy személygépkocsi Szeged irányából Orosháza felé haladt a 47-es út Vásárhelyen átvezető szakaszán. A sofőr egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és az utat a kerékpárúttól elválasztó beton virágládának ütközött. A baleset következtében a jobb első ülésen utazó 18 éves fiatalember kiesett az autóból, és életét vesztette. A sofőr és további három utas könnyebben sérült meg. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halált okozó közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Gyanúsítottként hallgatták ki az autó 19 éves sofőrjét, K. Tamás részletes beismerő vallomást tett, elismerte felelősségét. A balesetben ittasság és kábítószer-fogyasztás nem játszott szerepet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökken a vállalkozások építményadója

Jövőre négyzetméterenként 200 forinttal kevesebb építményadót fizetnek a 200 négyzetméter alatti műhelyek és üzletek után Vásárhelyen – döntött csütörtökön a közgyűlés. Tovább olvasom