Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Változatos távhődíj

Harmincszázalékos díjcsökkentést ígér egy Csongrád megyei távfűtő cég a fogyasztóinak, csak hogy újabb öt évre szerződjenek vele. A távfűtésben most is lehet nyereség, de a beígért gázáremelés sok mindent megváltoztat. A szentesiek és a vásárhelyiek ezután veszik igazán hasznát a termálvizüknek.
Hódmezővásárhelyen két éve inkább csökken, mint növekszik a távfűtés ára. Fotó: Tésik Attila
A szakmabeliek szerint a gázáremelés hatására tovább nő a különbség a csak gázt használó és a termálvízzel is fűtő szolgáltatók árai között. Szentesen most áfa nélkül 1285 forintért adnak egy gigazsúlnyi hőt. Egy „zsák" meleg elsősorban azért kerül kevesebbe Szentesen, mert az itteni, városi tulajdonú szolgáltató 1987 óta tudatosan fejleszt, egyre nagyobb arányban vonja be a termálvizet a fűtésbe. Mivel nem használnak annyi gázt, mint mások – például a makói cég –, a most beharangozott gázáremelés mértéke sem érinti a fogyasztókat olyan keményen.

Döbrőssy Iván, a kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, a kormány által egyenesen a fogyasztónak adott kompenzáció révén lesznek Szentesen olyan szerény jövedelműek, akik jobban járnak, mint eddig.

A cégnek ötszázaléknyi haszna van, ezt Döbrőssy szerint beruházásokra költik. Egy szentesi, távfűtött, 52 négyzetméteres lakás tulajdonosának egy évre 94 ezer forintot kell – kellett eddig – fizetnie a fűtésért, ebben a melegvíz-szolgáltatás is benne van.

Érdekes az a szentesi történet is, amelyről lapunk nemrég beszámolt: a Dalkia Energia Zrt., amely a Kossuth tér 5. alatti társasházat fűti, gázkazánnal, felajánlott azonnali, harmincszázalékos árcsökkentést, ha a társasház újabb öt évre meghosszabbítja velük a szerződést. Az ajánlat a beharangozott gázáremelés tükrében furcsa. Azt is tudni kell, az itt lakók eddig egy 53 négyzetméteres lakás után 30 ezernél is többet fizettek havonta, és már nagyon háborogtak. A zrt. úgy tervezi, termálvizes fűtésre tér át, a helyi szolgáltatóval üzletet kötve. Számítások szerint még így is 20 százalék hasznot kaszálna.

Hozzáértők szerint a szentesiek és a vásárhelyiek termálberuházásai most, másfél-két évtizeddel az indulás után hoznak igazán hasznot. Vásárhelyen 1650 forintba kerül egy gigazsúl meleg, egy 50-55 négyzetméteres lakás fűtéséért és meleg vizéért évente 110 ezer forintot kell fizetni. A város távfűtése az önkormányzat kezében van. Az elmúlt két évben, a közgyűlés döntései nyomán inkább csökkent, mint nőtt a díj – ezzel együtt a tevékenység „egyensúlyban van", azaz nincs rajta haszon, de veszteség sincs – halljuk Ádók Jánostól, a HVSZ Rt. igazgatójától. De ez a gázáremelés előtti állapot.

Névvel már nem vállalták az emelést

Először, géppel igent mondtak a távhődíj 12 százalékos emelésére a minap Tatabánya képviselői. De amikor név szerinti szavazásra került sor, már csak egy ember mondott igent a díjnövekedésre, ezért az emelés elmaradt. Név szerinti szavazás esetén a jegyzőkönyvben utólag visszakereshető, ki hogyan voksolt. Tatabányán a polgármester fideszes, de frakciója kisebbségben van az MSZP és a Védegylet képviselőivel szemben.

Makón ma 2488 forintot fizet a fogyasztó 1 gigazsúlnyi melegért. Itt a kilencvenes évek elején próbálkoztak a termálenergiával, de mivel a vizet nem kezelték megfelelően – ehhez újabb beruházások kellettek volna – ma már csak gázzal fűtenek. A város privatizálta a szolgáltatást, a koncessziós szerződés hasznot kötött ki a cégnek. 2003-ban viszont 13 milliós veszteséggel zártak. Ezután 40 százalékkal emelték a díjakat, majd a több száz tiltakozó aláírás hatására – Makón 772 lakásban van távfűtés – 6,6 százalékos csökkentés következett 2004 tavaszán.

A makói szolgáltató helyi vezetője, Németh Gábor azt mondja, bonyolult lenne most kiszámolni, mennyi az osztrák tulajdonban lévő cég haszna a távfűtésen. Ami van, azt fejlesztésre kell költeniük, át kell alakítani a rendszert. Kissé kedvetlenül mondta, hogy nyáron ismét próbálkoztak a termálkúttal, de nem jártak sikerrel. A gázáremelés csak ezután jön.

A távfűtés igazságtalan: ott, ahol elmulasztották a termálvíz bevonását, a lakosság fizet sokkal többet ugyanazért a szolgáltatásért. Az viszont biztos, a távfűtött lakásoknál sokkal könnyebb lesz áttérni más energiahordozókra. Mert a gázt előbb-utóbb tényleg muszáj lesz elfelejteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kertvárosban nő a gyermeklétszám

A folyamatosan növekvő gyermeklétszámnak köszönhetően hamarosan új épülettel bővül a vásárhelyi… Tovább olvasom