Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Vásárhelyiek az APEH szégyenlistáján

Hódmezővásárhely - Hét vásárhelyi is szerepel azon az APEH honlapján közzétett listán, amely a 10 millió forintnál több adóval tartozó magánszemélyek nevét közli.
Van köztük volt autókereskedő, pék, szobafestő és boltvezető is. Nyakunkba vettük a várost, hogy felkeressük őket. Csak kettejüket találtuk meg, egyikük ráadásul rég kifizette a tartozását.

Több mint kétezer olyan magánszemély nevét és lakcímét tette nyilvánossá nemrégiben honlapján az APEH, aki több mint 10 millió forinttal tartozik az adóhivatalnak. Szép számmal szerepelnek a listán Csongrád megyeiek is. Megpróbáltuk megkeresni közülük a vásárhelyieket, hogy megtudjuk, miért, hogyan és mennyi idő alatt gyűjthet össze valaki ilyen hatalmas adótartozást. Csak kettejüket találtuk meg a lakcímük alapján.

– Bejött egyszer a boltba egy férfi, s közölte, figyelnek engem. Hogy ki volt, azt ma sem tudom, arra is csak később jöttem rá: persze, az adóhivatal, hiszen sok pénzzel tartozom nekik. Ha ingatlant vagy autót vennék, akkor azt azonnal lefoglalná az APEH – mondta lapunknak Molnár Tibor, egyike azon vásárhelyieknek, akiknek a neve és címe szerepel az APEH listáján.

Az adóhivatal adatai szerint ebben a lakatlan Juhász Mihály utcai házban él az egyik nagy adósuk. Fotó: Tésik Attila
Az adóhivatal adatai szerint ebben a lakatlan Juhász Mihály utcai házban él az egyik nagy adósuk. Fotó: Tésik Attila

Molnár Tibor, az egyik vásárhelyi kisbolt alkalmazottja részletesen elmesélte adóssága történetét. Ügye azzal kezdődött, hogy 2002-ben még egy Borsod megyei kistelepülésen élő férfinak ellopta valaki az autójából azt a táskát, amely boltja kétéves könyvelésének iratait rejtette. A rendőrség nem találta meg a tettest, sőt egy ideig azt vizsgálták, vajon ő lopatta-e el a dokumentumokat. Fél évvel később az APEH-revízió során a hiányzó iratok miatt valamivel több mint félmillióra büntették, majd négymilliós adóhiányt állapítottak meg nála, ami újabb kamatokkal és büntetésekkel hamar ötmillió fölé kúszott.

– Ekkor külföldre mentem dolgozni – folytatta Molnár Tibor. – Amikor visszajöttem, Vásárhelyre költöztem. Nemsokára kiderült, már tízmilliónál is többel tartozom. Kértem, hogy engedélyezzék a részletfizetést, ahogy azt a lakáshiteleknél szokták, de nem lehetett. Most már nem is tudom pontosan, mekkora összeget követelnek.

Megyei adatok

Szép számmal szerepelnek Csongrád megyeiek a 43 oldalas APEH-szégyenlistán. Szegedről harminc, Szentesről öt, Csongrádról három, Makóról négy, Mindszentről három magánszemély tartozik több mint 10 millió forinttal az adóhivatalnak. De olvasható a listán három balástyai, két mártélyi, egy-egy baksi, ruzsai, üllési, domaszéki és apátfalvi magánszemély neve és címe is.

Az ugyancsak a listán szereplő Gyevi-Szabó Gábor, akit csak telefonon értünk el, meglepetten hallotta, hogy még mindig szerepel a nagy adósok névsorában. Azt mondta, azonnal jogi lépéseket tesz, hogy lekerüljön a listáról, hiszen tartozása nagyobb részét még 2004-ben befizette. A következő évben pedig arról kapott levelet az adóhivataltól, hogy a fennmaradó részt elengedték. Alig tettük le a készüléket, máris hívott jogi képviselője, megerősítve az előbb hallottakat.

A többi vásárhelyi adóssal már nem volt ilyen szerencsénk. Árgyelán Jánosnak a címe alapján a Juhász Mihály utcában kellett volna laknia, egy kis, elhanyagolt házban. A helybeliektől megtudtuk, három éve senki sem él a házban. Nem találtuk otthon, s telefonon sem értük el a Szent István utcai Boros Jánost, aki állítólag valahol vidéken dolgozik. Albert Judit Emőke helyett viszont édesanyja nyitotta ki a Kistöltés utcai ház kertkapuját.

Nem találtuk Szabadság téri lakcímén az egykor autókereskedőként dolgozó Bihari Zsuzsát, s nem jártunk nagyobb szerencsével a Konti utcában élő Kis Attilával sem. Hiába csöngettünk nála, szép háza kertjéből csak egy kutya vakkantott ránk. Ajtót viszont senki sem nyitott.

Olvasóink írták

  • 1. varga pál 2008. május 24. 22:09
    „Ellopták a táskát, persze. Majd még sajnálom is szegény Molnár Tibort.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olcsóbb iskolabuszt szeretne Vásárhely

Hódmezővásárhely - Csökkenteni szeretné a költségeket, ezért ismét közbeszerzési pályázatot ír ki a… Tovább olvasom