Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

A villámcsapás szívleálláshoz, halálhoz vezethet

Villámcsapás miatt gyulladt ki keddre virradó éjszaka Kelebia térségben egy libaól. Évente több alkalommal is lecsap a villám Szőreg határában – tudtuk meg a Csongrád megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberétől.
Magyarországon elsősorban májustól augusztus végéig számíthatunk villámlással járó viharokra. Hazánkban évente 20-40 embert ér villámcsapás, ezek többsége a szabadban következik be. Csongrád megyében Szőreg határában évente többször is okozott tüzet villámcsapás.

A villám a legkisebb ellenállású utat keresi, ezért az élő szervezetek magas víztartalmuk, alacsony villamos ellenállásuk miatt potenciális veszélynek vannak kitéve. Az emberi testet érő közvetlen villámcsapás élettani hatása a nagyfeszültség okozta sérülésekhez hasonlít. A villámáram a belépési és a kilépési ponton égési sérüléseket okozhat, az ereken és a perifériás idegrendszeren átáramolva pedig tönkreteheti a mozgást irányító és az érzeteket továbbító idegkötegeket. Emiatt még a kisebb villámcsapás által okozott áramütés is azonnali szívleálláshoz, halálhoz vezethet. Abban az esetben van esély a túlélésre, ha az áram a testfelszínen folyt keresztül, de ilyenkor is felléphet bénulás, amnézia, görcs, égés vagy szívkárosodás.

A villám árama a földet érés helyétől minden irányba szétterjed. A villámcsapás talppontjától számított nagyjából háromméteres körzet veszélyzónának minősül. Az általa keltett jelentős nagyságú elektromágneses erőtér önmagában is okozhat szívritmuszavarokat. Akit villámcsapás ért, azt 24 órás megfigyelésre kórházba kell szállítani, még akkor is, ha látszólag nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

Nem minden villámcsapás okoz tüzet, de igen gyakori, hogy az épület elektromos hálózata, a hálózatra kapcsolt elektromos készülékek, berendezések károsodnak. A villámcsapás okozta tüzek vizsgálatát a katasztrófavédelem abban az esetben végzi el, ha haláleset történt, vagy azt a hatóság vezetője szakmai szempontból indokoltnak tartja.

A villámvédelem szerepe, hogy csökkentse az építményeket, illetve embereket érő sérülések és meghibásodások valószínűségét, súlyosságát. A villámhárító biztosítja, hogy közvetlen villámcsapás esetén se keletkezhessen az építményben tűz, és a bent tartózkodókat ne érhesse áramütés. A villámvédelem másik eszköze az úgynevezett túlfeszültség-védelmi rendszer, amely a villamos hálózatba épített eszközök segítségével a villamos berendezéseket óvja a közvetett, akár az építménytől 1-2 kilométerre bekövetkező villámcsapás hatásától.

A keddre virradó éjszaka, Kelebia térségben kigyulladt libaól tüzét is villámcsapás okozta, de évente több alkalommal is lecsap a villám Szőreg határában. Ilyenkor előfordul, hogy a villámcsapás olyan mértékű hőt termel a fa belsejében, hogy az ledobja a teljes kérgét. Ilyen tűzesetnél az elmúlt években Szentes és Szegvár környékén is avatkoztak be a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei.

A szélvihar, a villámlás, illetve a heves zivatarok során követendő magatartási szabályokról bővebb információ található az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján az alábbi linken: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus

Olvasóink írták

  • 1. _csutak_ 2013. május 07. 18:14
    „Többször nekifutottam a felvezetőnek:
    "Villámcsapás miatt gyulladt ki keddre virradó éjszaka Kelebia térségben egy libaól. Évente több alkalommal is lecsap a villám Szőreg határában -"
    Hogy jön ide a Gőzeke?
    Vagy csak én vagyok a helikopter?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A záporok és a lehűlés enyhítik a pollenhelyzetet

Az elmúlt napokban a záporok és a lehűlés hatására valamelyest csökkent a pollenterhelés az országban - közölte az ÁNTSZ. Tovább olvasom