Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

A grafomániás besúgó

"Azt a bizonyos „rendszerváltást" azért kárhoztatom idestova másfél évtizede már, mert olyan alkalmat szalasztottunk el – megint! –, amilyet százévenként se kínál a történelem. És négyévenkint repetázunk. Ha akkor mindjárt kiboríthattuk volna a nagy és rettentően büdös bilit, talán behegedtek volna a sebek. Még mindig fintorgunk inkább."
Még mindig elönt a nemzeti szégyen, amikor túlnépesedett besúgóinkra gondolok. Túltehettem volna már rajtuk magamat, de hiába igyekszem, nem megy. Hivatalból voltam kénytelen megakadályozni az iskolai súgásokat is, a jelentéseket kényszerből körmölgetőket viszont inkább szánni tudom szorosra fogott kelepcéjük miatt, de teljesen fölmenteni nem. Ha azonban valaki kéjjel súgott, netán fizetség fejében, szörnyű tettét a spionság tetejének vélem ma is, és a bibliai Júdás szégyenbélyegét látom újratermelődni homlokán.

Meg szoktam dermedni, amikor a televízióban ütre-hatra mutogatják a besúgványok polcait. Olyan szépen forognak a nagy kerekek, mintha ezeket olajozták volna be legjobban. Akik a benne foglaltakat semmiképpen nem akarják nyilvánosságra hozni, a történelmi igazságtétel jegyében hárítanak: annyira kimazsolázták már, nem lenne ildomos azokat előráncigálni, akiknek nem voltak olyan hosszúkezű jóakaróik se, hogy kimentették volna az övékét. Azt szoktam felelgetni rá, ami megmaradt, azt se tenném ki az idők összelekvározásának.

Annyira nem sikerült elrendezni dolgainkat, hogy időről időre föllobbannak a besúgások lángjai. Most megint akkorák nyaldossák közéletünket, a bozóttüzek túlhizlalt veszedelmére gondolhatunk már. És megint előjönnek a szokásos elhárító bölcsességek is. Nyakunkon a kampány, tehát kampánycélokat szolgál egy-egy löket kiteregetése.

Akár örülünk neki, akár bánkódunk miatta, négyévenként biztosan ismétlődik a kampány, ha a közbeesőket nem is számoljuk, erre tehát mindig lehet hivatkozni. Bennem inkább az dermeszti meg a lelket és a testet, hogy maholnap akkora kerekes szerkezetekbe kellene belerakni a nyilvánosságra hozottakat is, amilyenekben a titkosak vannak. A fene nagy tiltások és vakaródzások ellenére úgy szaporodnak, hogy amazok csöppet se apadnak.

Azt a bizonyos „rendszerváltást" azért kárhoztatom idestova másfél évtizede már, mert olyan alkalmat szalasztottunk el – megint! –, amilyet százévenként se kínál a történelem. És négyévenkint repetázunk. Ha akkor mindjárt kiboríthattuk volna a nagy és rettentően büdös bilit, talán behegedtek volna a sebek. Még mindig fintorgunk inkább.

Remélem, nem foghatja még rám senki, hogy internetfüggő lettem, alkalmanként pöttyentgetek csak bele az ottani listákba, de a minap majdnem beleszédültem. Akár hetekig pörgethettem volna az eddig nyilvánosságra hozottak jegyzékeit! Benne találtam az ártatlanságukban is példaképnek számító két szegedi tömeges és szorgalmas ártóit is, de most nem ez fogott meg istenigazából. Az egyik neve mellett ezt találom – tessék megkapaszkodni! –: tizennégyezer lapon jelentett. Ez már, kérem, valóságos életmű. Harminchét munkadosszié. Valóságos vízözönnek is mondhatnám.

A grafomániát addig tartottuk az ilyen-olyan függőségi betegségek királyának, amíg ránk nem tört a televízió meg az internet. Elosztottam a tizennégyezret háromszázhatvanöttel. Ide írom: 38,35616438 jött ki. Hirtelen ki se tudom mondani. Ha naponta „csak" egyszer jelentett volna, harmincnyolc esztendő akkor is kevés lett volna rá?

Szokták mondogatni, igaz, igaz, de a nagyhalak még mindig névtelenek maradnak. Ez viszont nem igaz. Nagy-nagy listák vannak a tartótisztekről is. Az is igaz, a kutya se ugatja meg őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavaztatók

"Nem újdonság, hogy a második fordulóban a Fidesz számára óriási a tét. A párthíveken úrrá lett a… Tovább olvasom