Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

A nyalásnak vége

"Két dolog biztosan össznépi nyalásra késztetett bennünket. Az egyiknek leginkább tavasztól télig volt a szezonja, illetve van most is, ha elmúlik a tél. Vagy tölcsérben tálalják, vagy kicsike tálkában, asztal mellett, illetve kehelyben még."
Két dolog biztosan össznépi nyalásra késztetett bennünket. Az egyiknek leginkább tavasztól télig volt a szezonja, illetve van most is, ha elmúlik a tél. Vagy tölcsérben tálalják, vagy kicsike tálkában, asztal mellett, illetve kehelyben még. Talán kitalálták már, de még fontos tudnivalók járnak hozzá. Gombóclövő marokfegyverrel szórják, és könnyen tikkadó emberek nehezen kerülik el. Ismerősökre rá szoktam szólni: nem szégyelled magadat? Világos nappal, utcahosszat nyalakodsz? Kiderült, kutyaeledelként ugyan nem árulják, némely négylábúak soha nem is találkoznak vele, de a legkedvencebbek kikövetelik maguknak. Írhattam is az egyikről, Koldusének, kutyahangra volt a címe, ha jól emlékszem. Szibériából induló farkasszármazékról volt szó, rendes kutyahangját már az ottani keserves hidegekben elvesztette, csak éneklésre adott neki sanszot a természet.

Egyik tévécsatornánk két hölgy kedves nyalakodásával szokta elválasztani műsorait, vagy másik kettő dunyhacipelésével. Mondanom se kell, a fagylaltról beszéltem eddig. Sokáig ugyan rémként ülte meg az élvezkedők lelkét bizonyos szalmonellavész, de ahogy kitiltották a cukrászdákból a kacsatojáshoz fogható természetes anyagokat, ennek is elapadtak forrásai.

Bárgyú találós kérdésbe is begyűrűzött a másik. Hátul nyalják, elől nyomják, mi az? Rokon a fagylalttal, az inflációgyárak minden évben gondoskodnak róla, hogy drágább legyen. Öregebbek emlékezhetnek még négyfilléres, vagy nyolcfilléres változatára is. Idén csak két forinttal áradt a nyúlgátak fölé, helyben fogyasztja a kutyahergelő postás, akár vidékre viszi, képeslapra és borítékos levélre való tekintet nélkül. És ötvenkettőnél tartunk, egyelőre még forintban.

A lényegről el ne felejtkezzünk. Mostanáig kiölthette hatalmas nyelvét akárki a postáskisasszony szeme láttára is, és végignyalhatta ragasztóval bekent hátulját. Természetesen nem a kisasszonyét.

Egy ideig a boríték is nyelvi segédlettel ragadt, de nyelvpótlékot azért se számítottak föl. Előttem van az a reszketeg öreg néne, aki hosszú sorállás után bélyegszélet merészelt kérni a stempliző kisasszonytól. Le is gorombította, még jobban összetöpörödve menekült a szórásból. Mint a farba rúgott kutya. Mit nem képzel a szemtelenje! Bélyegszélet kérni? Mentségére föl is szólaltam: lehetne ezen segíteni, ragasztóval kellene bekenni a boríték leffentyűjét.
Frontos idő lehetett, én is megkaptam a magamét.

Örömmel jelentem, nyelveink meg vannak váltva. Évekkel ezelőtt föltalálták már a nyalakodás nélküli kopertát, és ennek az az előnye is megvan, ha leragasztás után jutna eszembe, hogy két fontos valamit kifelejtettem belőle, fölnyithatom, és újra ragaszthatom. Legnagyobb hasznát katonáéknál és besúgóéknál látták volna.

Most tűnt föl, karácsonykor, hogy a bélyeg is követte a nemzetközi normát, azt is lehet úgy kapni, hogy nem kell nyalnunk érte. Négyet adtak egy kutyanyelven, tehát tömbösítve hozták forgalomba. Komoly dolog a postai szolgáltatás, tessék egyszerre négy levelet írni, és versenyeztetni őket. Megesett már, hét napig keringett az űrben a levél, és a sürgősséginek is kellett a négy. Mintha kiment volna már a divatból a fekete holló, kikapván levelét az anyai kézből.

Akik pedig arra számítottak, most is a végén csattan az ostor, és kimondom, a nagy benyalásoknak és a benyalatosságnak is vége, azt hiszem, alaposan elsiették. Sokáig kell még várnunk rá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sztráda árnyéka

"Nincsen rá még jó magyar szavunk, és erősen gyanítom, már nem is lesz. Az autópálya kerek három… Tovább olvasom