Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Árt, nem árt

"Mostanában az élelmiszertől félni kell. Amivel egy élelmiszer legjobban reklámozható, már messze nem az, hogy milyen szép, meg milyen jó, hanem az, hogy nem tartalmaz káros anyagokat. Élelmiszer – a XXI. században – az, ami legalább nem árt."
Mostanában az élelmiszertől félni kell. Amivel egy élelmiszer legjobban reklámozható, már messze nem az, hogy milyen szép, meg milyen jó, hanem az, hogy nem tartalmaz káros anyagokat. Élelmiszer – a XXI. században – az, ami legalább nem árt.

De mi az, ami nem árt? Unalomig ismételt kinyilatkoztatás: a bioélelmiszerek garantáltan nem ártanak. Ezt cáfolja meg valaki! Száz ember közül kilencvenkilenc nem is cáfolja, ám akadhat, aki fölhívja a figyelmet: ha a növényt nem óvják vegyszerek, óriási stresszt jelent számára védekezni a károsítók ellen. Stresszmérgeket termel tehát, és ezek a fogyasztáskor átmennek az emberbe. Hol itt az egészséges táplálkozás?

Erre persze rögtön felhorkannak a biotermesztők, a vegyszer-, illetve a GM-lobbi aknamunkáját gyanítva. Azt mondják: a genetikailag módosított növények génállománya ellenőrizhetetlenül szétterjed a rokon fajtákéba, s akkor is génmódosított növényt eszünk, ha nem tudunk róla. Genomikai módszer eredményeként – hívják föl a figyelmet – a növény saját maga termeli ki a károsítók elleni anyagokat, ráadásul nem abban a részében, amit megeszünk, és ha nem kell a termés védelmében vegyszert alkalmazni, mi sem eszünk vegyszert. Kinek van igaza? S kinek van úgy igaza, hogy ez anyagilag sem éri meg neki?

Haladjunk tovább: volt itt, szoros egymásutánban, kergemarhaügy, paprikaügy, bajor nyesedékügy, itt a madárinfluenza-ügy (ami, élelmiszer vonatkozásában, mert madarat nem nyersen eszünk, nem ügy). És itt van a szentesi olasz pontyok esete, s itt vannak egyes folyóvizeink. Az egyik forrás szerint például a Maros évről évre tisztább – a másik szerint viszont nagyon is szennyezett. Lehet, néha szennyezett, néha nem? De fölemlíthetjük a tiszai ciánozást is. Neve, ha emlékszünk, „cianid- és nehézfémmérgezés" volt. A ciánnak rég híre-hamva, ám hogy meddig juthatott le az azóta is az iszapban lévő nehézfém öt év óta a Tiszán, arról ezt is olvasni, meg azt is. Elképzelhető: egyes vizeink halait elővigyázatosságból érdemes pikkelyezés helyett nyúzni, s uszonyaikat, a kapcsolódási résszel együtt levágni? Mivel a nehézfém a zsírrétegben dúsul föl, és az említettek jellemzően zsírdús helyek – elképzelhető, hogy érdemes. Kiváltképp, ha nem felejti el az ember, s ráér bíbelődni az ilyesmivel.

Lehet, újabb öt év múlva ezt az utolsó mondatot megengedhetetlen könnyelműségnek fogjuk tartani?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hisztéria

"A szegedi Tisza-parton talált döglött galambokkal volt tele hétfőn és kedden az egész magyar sajtó.… Tovább olvasom