Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Formában vagyunk

"Jó döntés volt az átkosban, hogy erőn felül áldoztunk a Forma–1-re."
Kicsi, fekete, de a miénk – leginkább így lehetne jellemezni azt a Pick-logót, amelyet a Vodafone jóvoltából Hamilton és Button autójára ragasztottak a Magyar Nagydíj idejére. Sokan szóvá teszik, hogy miért nem maradt meg az eredeti színvilág, de ha jobban megnézzük, a piros már igencsak foglalt az autón, abból ugyanis bőven van a főszponzor logójában. Szerintem látszik, látszott, s még inkább elégedettek lennénk, ha a két volt világbajnoknak jobban ment volna ezen a hétvégén.

Jó döntés volt az átkosban, hogy erőn felül áldoztunk a Forma–1-re, igaz, ehhez Ecclestone is kellett, aki mindenképpen a vasfüggöny mögé akarta hozni az átmenetileg megfáradt sorozatot, új nézőkre, új piacra számítva. Kicsit ugyan aláztak bennünket valamelyik beharangozó sajtótájékoztatón a nyugati újságírók, akik azzal élcelődtek, hogy nálunk még mindig húsjegy van, de a 80-as évek közepén ezen azért már túl voltunk, kifejezetten rendben volt az agrárium és a húsipar.

Még egy kicsit ma is kistestvér vagyunk, s erre Ecclestone bárdolatlansága is rádöbbentett bennünket, amikor azért szerette volna megnézni a Szent Koronát a parlamenti látogatása során, hogy nincs-e az alján a Made in China felirat. Amikor Schmitt Pál – közismert határozottságával – tiltakozott, kényszeredetten megjegyezte: „szóval ezer éve már ilyet készítettek...". Kicsit unta magát a Forma–1 mindenhatója, persze ebben ludas lehetett a kissé elhúzódó protokoll is.

Mert ezeknek az embereknek, a menedzsereknek és a versenyzőknek időből van a legkevesebb. Egy olyan sportágban, ahol ezredmásodpercekben mérnek, más az idődimenzió. Csütörtökön volt szerencsém Schumacher és Rosberg sajtótájékoztatóján részt venni, ahol a csapatfőnökkel együtt álltak az újságírók rendelkezésére. Voltam már néhány médiaeseményen bő húsz esztendő alatt, ahol nem hangzott el új információ – hát ez is felkapaszkodott a dobogóra. Mentségükre szól, hogy futószalagon szervezik programjaikat, Schumacher késett is vagy háromnegyed órát – talán cserbenhagyta az időérzéke –, de ilyen tömény protokollal már régen találkoztam.

Az időérzékünkkel persze nekünk, magyaroknak sincs minden rendben; amikor a Hungaroring hosszú évek óta regnáló első emberének kirúgását néhány nappal a jubileumi verseny előtt jelentik be, az egy kicsit ünneprontás.

Olvasóink írták

  • 3. Mignon 2010. augusztus 02. 22:16
    „Egy "Schumacher", akinek becslesek szerint 69 millio euro van a kontojan,
    megengedheti maganak,
    hogy egy Pressekonferenz-röl egy 3/4 orat kessen.

    A magyar ujsagiroknak kellene a "nyugati viszonyok"-kal tisztaba lenni.

    Formaban lenni...”
  • 2. Mignon 2010. augusztus 02. 22:08
    „En, azon a velemenyen vagyok, hogy hala Istennek, mar akkor is voltak a szocialista
    kormanyhoz közeli körökben nehanyan, akik megelöztek a sajat korukat.

    Olyan ez, mint az ujsagiras.

    Ha "tul elöre szaladsz", kiközösitenek.
    Ha "tul lemaradsz", kirugnak.

    Igy van.”
  • 1. THK 2010. augusztus 02. 16:51
    „ha igazak a pletykák, h annak idején az M5 építésétől vonták el az erőforrásokat a Hungaroring miatt, akkor részünkről korántsem biztos, h annyira jó dolog lett: nagyon nagy hátrányba került pont ez a régió a hosszú autópályahiány miatt...

    (arról már nem is beszélve, h az egyik legrosszabb pálya lett: hacsak nincs vmi speciális körülmény, itt aztán nincsen a pályán verseny. Ez már persze nem hazai hiba, mert német a tervező - de ettől még szomorú tény)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hibás, hibásabb, leghibásabb

"Egy landolás balesetmentes biztosítása elvileg nem tartozik a rendkívüli események közé." Tovább olvasom