Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Gaztájkép

"Magyar foci. A máltai válogatottól elszenvedett vereség után jó néhányan úgy vélik, ezzel a témával sokkal inkább a viccekre szakosodott újságoknak, mintsem sportrovatoknak kellene foglalkozniuk. Ám lehet bármilyen sárga, lehet bármilyen savanyú – miként azt a magyar narancstól megszoktuk a legendás, „A tanú" című film óta –, a miénk."
Magyar foci. A máltai válogatottól elszenvedett vereség után jó néhányan úgy vélik, ezzel a témával sokkal inkább a viccekre szakosodott újságoknak, mintsem sportrovatoknak kellene foglalkozniuk. Ám lehet bármilyen sárga, lehet bármilyen savanyú – miként azt a magyar narancstól megszoktuk a legendás, „A tanú" című film óta –, a miénk. Így aztán mi, honi szurkolók csak nem tudunk lemondani erről az igencsak hatodosztályú élvezetről, s talán még a meccsre is kijárunk.

Hogy aztán szembesüljünk a ténnyel: amikor a magyar labdarúgás válságának okait kutatjuk, talán mégsem az a legfontosabb, milyen taktikával küldte a pályára Bozsik Péter a máltai oroszlánok ellen fiait. Egy olyan országban várnánk el a minőségi labdakergetést, ahol „a vidék meghatározó kulturális központja" ranggal joggal felruházott Szeged egyik stadionjában (stadion? na, jó, hagyjuk!) néhol térdig gázolhatunk a gazban? Valaha a város második sportcentrumának számított, ahol egykoron a Fradit, a Vasast búcsúztatták a helybeli spílerek a magyar kupától, s ahol előfordult az is, hogy közel tízezren buzdították a kedvenceket egy-egy NB I-es rangadón, amikor a SZEOL AK itt játszott albérletben a '80-as években.

Igen, az SZVSE pályáján járva döbbenhettem meg: igencsak áldatlan állapotok uralkodnak, a Kossuth Lajos sugárút felőli lelátórész már-már az enyészeté. Hol egykor egyszerre kétezren hördültek fel, ha elmaradt a várva várt gól, most gaz, bokrok, egyre kövérebb fák vastagítják gyökereiket. A stadion külső edzőpályája sem mutat különb képet, ezerszer inkább alkalmatos bozótharcosokról készülő akciófilm forgatására, mintsem labdarúgásra.

Így aztán a vasutasok stadionjában nem is az jutott eszembe, kellene egy csapat (no, persze az sem jönne rosszkor), hanem inkább ez: kellene egy gazda, aki nem tűri, hogy így pusztuljon el sokmilliós érték egy olyan városban, amely az elmúlt években többet szépült, mint korábban évtizedek alatt. A sportot, a magyar focit szeretők, a szegedi labdarúgás feltámadásában reménykedők dehogy várnak a mai üzemeltetőktől bocsánatkérést, hiszen úgyis magyarázkodásba fulladna. Csak annyit remélnek: a szertár környékén csak találnak néhány ásót, kapát, majd valahol egy-két szorgos alkalmazottat, aki hajlandó munkára is. Mert azt azért csak ne várjuk meg, hogy Szeged egyik legforgalmasabb kapujában azért álljon meg az átutazó, mert úgy véli: az Izabella híd tövében terjeszkedő stadionos vadonban akár még túlélő túrára is befizethet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenhat kibírja

"Ez az évtizedeken át elhallgatott, befeketített, meggyalázott ünnep újra mozgásba hozza a… Tovább olvasom